ABSZTRAKT
A tér ismerete közel sem olyan egzakt, mint ahogy elsőre gondolnánk, hiszen a térrel kapcsolatos gondolatainkat számos
szimbólum és narratíva is folyamatosan formálja, ezáltal alakítva az emberek fejében élő térképeket (mentális térkép) egy –
egy helyszín kapcsán. A mentális térképek megjelenése a külföldi szakirodalomban az 1960-as évek időszakához köthető.
A hazai szakirodalomban történő felbukkanásához egészen az 1990-es évekig várni kellett, de igazi arany korszakát –
hazai viszonylatban – a 2004/2005-ös évek utáni időszak jelentette, amikor a különböző tudományterületek (pl.:
szociológia, kulturális antropológia, környezetpszichológia stb.), köztük a földrajztudomány képviselői is felfigyeltek erre a
különleges módszertani eszközre. A látványos felfutás ellenére a mentális térképezés gyakorlati tervezési eszközként való
alkalmazása a mai napig várat magára, ugyanis a módszertan erőteljes szubjektivitáson alapszik, amit sokak hátrányként
könyvelnek el, de igazából megfelelő értelmezési keretek és figyelembevétel mellett az erősségét adja, kiegészítve a kutatásokat
olyan meglátásokkal, amit a kvantitatív módszerek önmagukban nem lennének képesek visszaadni, mégpedig a számok
mögött meghúzódó emberi (értelmi és érzelmi) tényezőt. A városfejlesztés, a várostervezés és a turisztika döntően ezen az
emberi tényezőn alapszik, amelyek megismerése és a tervezés szempontjából történő figyelembevétele meghatározó jelentőségű.
A cikkben bemutatásra kerülő két mentális térképezési felmérésen (Budapest, Szigetvár) keresztül szeretnénk rávilágítani
arra, hogy a módszer, milyen könnyen válhat tervezési eszközzé. Véleményünk szerint egy bizonyos térbeli dimenzió felett
már nem képes irányadó (mérvadó) és érdemben is felhasználható információkat nyújtani. Ezért is szükséges szűkíteni és
pozicionálni a mentális térképezés felhasználási területét, így segítve gyakorlati beágyazódását a mindennapi tervezésbe.
A teljes szöveg letöltése: Szimbolikus tajak
