A pécsi Néprajz ‒ Kulturális Antropológia Tanszéken 2014-ben Farkas Judit egyetemi adjunktus vezetésével doktoranduszokból álló kutatócsoport alakult Alternatív közösségek, közösségi alternatívák névvel. A csoport a modern közösségszerveződési formák vizsgálatát tűzte ki céljául.

A közösségek vizsgálata a társadalomtudományoknak, így a kulturális antropológiának is egyik legalapvetőbb kutatási témája. A közösség fogalmának elméleti meghatározása végigkíséri tudományunk történetét (lásd többek között Arensberg 1961, Bell – Newby 1972, Cole 1977, Kotics 2007, Sárkány 2000, Tóth G. 2002, Vályi 2004, Wellman 1999, 2004), és könyvtárnyi irodalmat hozott létre – aminek részletes bemutatására e rövid bevezetőben most nem vállalkozunk.

A korai közösségkutatásokat egyértelműen meghatározta, befolyásolta (akár azzal, hogy kritikára késztette) a nagy klasszikusok, Ferdinand Tönnies és Max Weber munkássága, a társadalomkutatók álmukból felriasztva is azonnal kántálni tudják az ő közösségről alkotott alapvető tételeiket. A hely‒vér‒tudat, vagy másként a lokalitás‒rokonság‒hagyomány tönnies-i szentháromságától (lásd Tönnies 2003) azonban már igencsak eltávolodtunk, hiszen az utóbbi kétszáz évben a közösségek radikális változáson mentek keresztül, az iparosítás és következményei: a mobilizáció, migráció és urbanizáció hatásának köszönhetően. E változásban újabb fordulatot hozott a globalizáció, illetve a média és a távközlés 21. századi technológiai fejlődése, melynek köszönhetően az emberi kommunikációnak új, a közösségszerveződésre is kiható formái jelentek meg. Ennek egyik fontos eleme, hogy az egyén egyre több olyan közösségi létformát, kultúrát, életmódot, értékrendet ismer meg, ami korábban el volt zárva előle, ezáltal pedig lehetősége van arra, hogy válasszon ezen versengő életmódok és értékek közül (lásd Szécsi 2010), és új közösségi formákkal kísérletezzen. Ezek a csoportok a társadalomtudományok számára új elméleti és módszertani kihívást, új terepet és rendkívül izgalmas kutatási lehetőséget jelentenek.

A közösség mint téma kutatása a társadalomtudományokban szorosan kapcsolódott a közösség ún. mítoszának kialakulásához is. Már a 18.-19. századi társadalom- és politika-elmélet számára fontos volt a közösség eszménye, és ez az eszme gyakran úgy vetődött fel, mint a közösség “újrafelfedezése”. A német társadalomelmélet olyan nagy teoretikusai, mint Herder, Hegel, Schiller is foglalkoztak ezzel a kérdéssel: ők a görög kultúrában találták meg közösség-ideáljukat, úgy vélték, hogy a polisz testesíti meg az ideális közösséget, azaz a homogén, demokratikus és tősgyökeres közösséget. A 19. századtól pedig megnövekedett a közösség idealizálásának tendenciája, az iparosodó és erősen mobilizálódó (nyugati) társadalomban jött létre a „közösség mítosza”, és a közösséget olyan fogalmakkal írták körül, mint: hagyomány, stabilitás, lokalitás, egymásrautaltság és kollektív emlékezet. (lásd Tóth G. 2002).

Úgy tűnik, hogy ez a nosztalgia újra felerősödött, az igazi közösségre való vágyódás ‒ vagy éppen a közösségi lét számonkérése ‒ mintha megint egyre nagyobb teret kapna. Ez a jelenség maga is érdekes, kutatásra érdemes társadalmi jelenség. Ugyanakkor annak is szemtanúi vagyunk, hogy újra és újra megfogalmazódnak az „igazi” közösség attribútumai, amely folyamatnak köszönhetően ismét kiosztásra kerülnek az Ez Igazi Közösség / Ez Nem Igazi Közösség bélyegei. Mi azonban nem ‒ vagy nem feltétlenül ‒ azt a kérdést tesszük fel, hogy az általunk vizsgált csoportok közösségek vagy sem, és milyen definíciók szerint azok vagy nem azok. Azzal pedig végképp nem foglalkozunk, hogy az adott csoport igazi közösség vagy sem, mert meggyőződésünk, hogy az antropológiának, az antropológusnak nem az a feladata, hogy eldöntse egy dologról, hogy igazi vagy sem. Egyszerűen arra vagyunk kíváncsiak, hogy a 21. századi emberek milyen csoportokat(közösségeket?) alkotnak, és azokat miként alkotják, milyen szervezőelvek működtetik ezeket a csoportokat, milyen értékprefenciák kapcsolják össze az individuumokat.

Kutatásaink során (akár tudományos szövegekben is felbukkanó) toposzokat és sztereotípiákat igyekszünk „meg-mélyfúrni” az antropológia módszereivel. Például, hogy mennyiben áll meg az internettel kapcsolatban gyakran elhangzó amorális és aszociális jelző egy online szerepjátékos közösség esetében, és mennyire tarthatók fenn a virtuális és valós bináris oppozíciójának határai. Vagy megvizsgáljuk, hogy milyen szerepet játszanak a folyamatosan formálódó diskurzusok, a csináld magad szellemiség, a sajátos fogyasztói magatartások, az undergroundság a csoporttá szerveződésben, miként befolyásolják a specifikus értékrendek és a hozzájuk kapcsolódó gyakorlatok egy-egy csoport létét, működését.

Kutatásaink mindegyike egy-egy, alternatív értékrend(ek)en nyugvó csoport közösség- és identitásteremtési stratégiáira összpontosít, és azt igyekszik feltárni, hogy ezek a stratégiák mit árulnak el a közösségszerveződés új módozatairól. A kutatócsoport egyfelől tematikai heterogenitás jellemzi, ugyanakkor a központi kérdés komplexitása is jellemzi: a kutatócsoport tagjai egyedi esetek (egy-egy közösség) mikroszintű antropológiai vizsgálatával, majd eredményeik szintetizálásával kívánnak hozzászólni a közösség fogalmához, amelyről azt gondoljuk, hogy az új évezred új tendenciáinak megfelelően mindenképpen árnyalásra szoruló fogalom.

Az itt vizsgált csoportok legfontosabb közös vonása tehát abban áll, hogy a dominánstól valamilyen módon eltérő értékrend mentén szerveződnek. Ennek az is következménye, hogy saját társadalmuk hol nyílt, hol burkolt kritikáját is megfogalmazzák, és az értékpluralizáció szándékát is magukban hordozzák: tagjaikban aktívan él a vágy egy partikuláris identitás kialakítására, és aktuális, alapvetően a szélesebb társadalmat is érintő kérdésekre adnak alternatív válaszokat. Az ehhez hasonló közösségek számának érzékelhető növekedése egyértelműen tanúsítja, hogy hazánkban is egyre többekben él igény alternatív értékrendek kialakítására. A többségitől eltérő egyéni életstratégiák tudományos vizsgálata mellett (erre volt példa Kapitány Ágnes és Gábor kutatása, 2014) kiemelten fontos kutatási témának tartjuk ezen (ellen)értékrendek csoportszintű megnyilvánulásait.

A kiválasztott közösségek értékpreferenciái és kapcsolathálója gyakran átfedi egymást, ami a feltett kérdések még árnyaltabb megválaszolására kínál alkalmat, és kutatócsoporton belül még hatékonyabb együttműködésre kínál lehetőséget. Módszertanilag pedig azért tekintjük fontosnak a munkánkat, mert a kiválasztott közösségek legtöbbje jellemzően más diszciplínák tárgykörébe tartozik, eddigi vizsgálataink azonban már bizonyították számunkra, hogy szaktudományunk, a kulturális antropológia kvalitatív módszereivel új eredményeket kapunk, a jelenség mélyebb megértéséhez jutunk el. Ráadásul ezek a csoportok és jelenségek itt és most, a szemünk előtt formálódnak, ezért alakulásukkal párhuzamos vizsgálatuk megismételhetetlen lehetőséget jelent.
A pécsi Néprajz ‒ Kulturális Antropológia Tanszékén alakult kutatócsoport tehát erre a feladatra vállalkozott. Első közös bemutatkozásunkra a 2015. évi Szimbiózis Fesztiválon került sor az Alternatív közösségek, közösségi alternatívák. Értékpreferenciák és új típusú közösségek a 21. században címet viselő szekcióban. Az előadások segítségével hipszterek, hardcore punkok, New Age-esek, vallási megújulási mozgalom-tagok, demoscenerek és online szerepjátékosok rendkívül színes világába vezettük el a hallgatóságot, a segítségükkel tártuk fel a 21. századi közösségi alternatívákat és azok kulturális antropológiai értelmezési lehetőségeit. Az Antroport jelen számában ezekből az előadásokból, azok tanulmánnyá formált változatából kapnak ízelítőt az olvasók.

Bakos Áron egy, a World of Warcraft (2004) című program virtuális világában szerveződő közösség jellemzőit vizsgálja írásában. A játék világának, tehát a csoport elsődleges társas közegének rövid ismertetése után megmutatja, hogy a gyakran amorálisnak és aszociálisnak felfogott közegben mire terjed ki az együttműködések rendszere, mi válik a presztízs és hatalom elfogadott alapjává, és általában mi jellemzi a mindennapok kultúráját. A kötelezettségek és elköteleződések fenti rendszerének ismertetésével rámutat továbbá, hogy mindez miként mossa el a virtuális és valós, a játék és a munka bináris oppozíciójának határait.

Csáji László Koppány egy székelyföldi népi próféta körül 2008 óta formálódó keresztény megújulási mozgalom elemzésére vállalkozik. Azt a folyamatot kívánja felvázolni, hogy milyen diskurzusok mentén alakult ki és formálódik ez az új vallási mozgalom, milyen motivációk, szelekciók alakítják a csoport tagságát. A szerző bemutatja, hogy a testen kívüli élmények (a mennyekbe, idegen bolygókra, a pokolba tett utazások), a csodák (kollektív látomások) és tanúságtételek (parázson járás, zarándoklatok) által legitimált értékek, narratívák és reprezentatív külsőségek milyen sajátos arculatot kölcsönöznek ennek az ökumenikus mozgalomnak.

Hajba Gergő tanulmányában a hazai underground számítógépes művészeti színtér, a demoscene tárgyhasználati attitűdjét vizsgálja, ennek segítségével feltárja a mikroszámítógépek (ZX Spectrum, Commodore 64, Amiga stb.) kapcsán megmutatkozó jelentésmezőket, miközben azt a kérdést is érinti, hogy milyen egyéni és közösségi (szubkulturális) narratívákon keresztül értelmezhető a ’retro’ jelenség.

 

A felvezetés teljes szövegének letöltése letöltése: Felvezető Farkas Judit Vásárhelyi Ágnes

Bakos Áron : Játék a játékon túl – Beszámoló egy online közösségről szóló kutatás eredményeiről
A tanulmány letöltése: BakosAron-Tanulmany

Csáji László Koppány: A Szentlélektől az ufókig – Küszöbnarratívák, diskurzusterek és diskurzushorizontok egy Kárpát-medencei új vallási mozgalomban
A tanulmány letöltése: Csáji lászló – A Szentlélektől az ufókig

Hajba Gergő: Kik azok a renecsomedek? Kortárs technológiai tárgyak egy közösségi metszete
A tanulmány letöltése: Hajba Gergő – Kik azok a renecsomedek