A hip-hop (szub?)kultúra

A városi szubkultúrák

      „Merre van egy jó út, ami elvisz innen?” Funk N Stein Geddo Blues Társadalomtudományokban, főleg a szociológia területén a szubkultúrát sokszor elhajlásként értelmezték. Schwendtner ezt a következőképpen fogalmazta meg: "A társadalomnak vannak olyan részei, amelyek elhajlanak a kultúrától, azaz az uralkodó értékek és intézmények rendszerétől: ezek a szubkultúrák". Tehát a szubkultúra az, amelyet vissza kell terelni a rendes kerékvágásba, ha törik, ha szakad a helyesnek tartott irány ebben az esetben a kultúra főáramát jelenti, azt, ami a nagy vagy nagyobb többség által elfogadott és hitelesített. Ez a többség, szinte képtelen elfogadni azt a kulturális robbanást és kiteljesedést, ami az elmúlt körülbelül harminc, negyven évben végbement. Elmondható, hogy a legtöbb XX. századi szubkultúra, elhajlás szülőatyja a zene volt. A dolgozat szempontjából azonban fontos kiemelni a városi elhajlásokat, hiszen a már meglévő kultúráknak hatalmas olvasztótégelyévé váltak a városok és ez által fókuszává váltak az új kultúrák születésének is. Mindenki hozta a maga kultúráját és szívesebben telepedett le olyan helyen, ahol megőrizhette kulturális meggyőződését. Hiába igyekeztek igyekeztek azonban kizárni a többi kultúrát, azok mind inkább a részükké váltak és hatást gyakoroltak rájuk. A kultúrák keveredtek egymással, módosultak, tökéletesedtek vagy éppen korcsosultak és az uralkodó kultúra feszes szövete alól törtek a fényre a szubkultúrák. A befogadó város liberalizmusától függően élhettek és prosperálhattak vagy pusztulhattak. Elmondható tehát, hogy a város szubkultúrák formájában reagál az őt ért hatásokra és benyomásokra illetve a szubkultúra és a város szimbiotikus viszonyban reagálnak egymásra. Ha városi környezte túlságosan is szürkévé válik, a lakói fellázadnak és formabontó, egyedi territoriális, dekorációs megoldásokhoz folyamodnak. A bandák uralta, lelakott városrészeken a házak falait „szinte a falfirkák tartják össze”. Az alvilági fiatalok társadalmi életének fontos részét képezik a falfirkák. Az utókornak kell megtalálnia módját, hogy miként lehet megőrizni a városi létnek az értékes részét. Hogyan lehet megszabadulni a káros velejáróktól? A titok nyitja, hogy a város központját kell szellemileg olyan üdítővé és szórakoztatóvá tenni, hogy az emberekből ne a destruktív, hanem a kreatív reakciókat váltsa ki. A várostervezés során bőven kínálkozik alkalom a vad extravagáns ötletek kidolgozására, ám ezek szinte sohasem jutnak el a megvalósítás szintjéig. A döntéshozók valamilyen érthetetlen okból, ezeket a szívderítő jelleget a mindennapi utcaképben képtelenek megvalósítani. Az emberek reakciója ellenére egyetlen illetékes sem veszi tudomásul, hogy ezek mennyire hatással vannak az emberekre. Az embernek elvileg megvan minden adottsága ahhoz, hogy a nagyvárosi élettérben jól érezzék magukat. Ha nem feledkeznénk meg arról, hogy az evolúciónak még nem volt meg az ideje módosítani a törzsi vadászó jellegen, ami fajunkra annyira jellemző, akkor nyugodtan élveznénk a város stimuláló hatását. Ha várost megpróbálnánk hozzáilleszteni az ember alaptermészetéhez, és nem az embert akarnánk rákényszeríteni, hogy alkalmazkodjon a városhoz, akkor semmi sem lehetne lehetetlen. Valódi helyi közösségekben élhetnénk, amelyeknek meglenne a maga sajátos jellege és egytől egyig hozzáférhetnénk azokhoz a nagyobb központi létesítményekhez, amelyek a polgárok kikapcsolódásáról és feltöltődéséről gondoskodnak. Ehhez újra kellene tervezni a városainkat. Mostanáig véletlenszerűen növekedtek. Ha el akarjuk kerülni az előttünk élt hatalmas civilizációk sorsát, akkor a 21. században meg kell ennek a kihívásnak felelni.