Helyünk Európában - nemzeti önazonosságtudat értelmezései és megfeleltetései egy futballmeccs alapján

         A nemzetközi sport (futball) antropológiai (szociológiai) kutatások két, jól elkülönülő szemléletirányban folynak. Az egyik irányzat a szurkolókat elsősorban egy olyan deviáns magatartásformákban jellemezhető szubkultúra tagjainak tartja, amelyben az alkohol fogyasztás és az agresszió bizonyos társadalmi feszültségek levezetésének egyik lehetséges eszköze egy olyan térben és időben (futballstadion, a mérkőzések alkalmai), ahol és amikor számos – egyébként tabunak minősülő – cselekedet társadalmi megítélése megengedőbb. A másik irányzat, mely hozzám közelebb áll, a szurkolókat úgy tekinti, mint minden olyan embert, akinek természetes igénye a csoporthoz tartozás és az önazonosság meghatározása, amihez nem szükségszerűen párosul a tudatos szubkulturális deviancia. A Ferencvárosi Torna Club kutatásában számomra épp az volt az érdekes, hogy miként válhatott egy a kezdetekben erős lokális (IX. kerületi) és etnikai meghatározottságú (városi német: Franz-Stadt-i) klub és csapat az ország legnépszerűbb egyesületévé, nemzeti szimbólummá. A Fradi történetével, társadalmi szerepével foglalkozó tudományos elemzésekből már jól ismerjük a „nemzeti csapat" társadalom-történeti konstrukciójának okait, előzményeit és korszakokon átívelő, öntudatformáló szerepét (Hadas–Karády, 1995, Bali, 1998). Mindeddig azonban nem történt meg a „fradizmus" egyetlen mérkőzésre leszűkített elemzése és értelmezése, melyre most kísérletet teszek. Az 1995-ben lejátszott FTC–Ajax Amsterdam Bajnokok Ligája csoportmérkőzés „pályán kívüli" folytatását elemzem és értelmezem, mindazokat a véleményeket és érzéseket, melyek a médiában lecsapódtak.
         Az elemzés kapcsán néhány módszertani észrevételt szükséges tennem:
         – Az identitás polarizáltságából és szituációfüggőségéből adódóan a klub (csapat) életében azokat a csomópontokat érdemes megkeresni, amelyek egy nagy sikerhez (dicsőséges győzelem), vagy éppen fordítva, egy fájdalmas kudarchoz (krízishelyzet) kötődnek. A nemzeti kultúráknál is megfigyelhető, hogy a nemzeti identitás nemcsak a nemzeti sikerek, hanem olyan nemzeti kudarcok alkalmával is erősödhet és mélyülhet, mint a vesztes háború, a zsarnoki elnyomás (lásd, hogy az '50-es évek elejének krízishelyzete miként vezetett az 1956-os forradalomhoz) és egyéb nemzeti kudarcélmények. A Fradi, az általános nemzeteszményen túl, konkrétan a magyar nemzethez kapcsolódóan még további elmélyülést kíván a kudarcok anatómiájának vizsgálatában. A nagy kudarcok és sikerek alkalmával könnyebben felszínre kerülnek azok az értékelemek, szurkolói magatartásminták és világképfoszlányok, melyek együttesen alkotják a fradizmus jelenségét.
         – Hivatkozásban említett példáim nagy részét sportújságokanyagából merítettem. Benedict Anderson híres „printed capitalism" terminusának használata óta tudjuk, hogy a „nem természetes" (nem vérségi, rokoni, lokális stb.) közösségek identitásteremtésében (nemzeti identitás, szurkolói identitás) milyen jelentős szerephez juthat a média. A média egyrészt leképezője, másrészt formálója (visszakapcsolás!) az identitásnak. Az írott sportsajtó jelentős szerepe a fradizmus hagyományozódásában is elvitathatatlan. Egy, a klubbal (csapattal) foglalkozó cikk visszhangja akár a konkrét sporteredményeknél is nagyobb lehet. A levelezési rovat informatív jellege abból adódik, hogy a levélírókat külső ráhatástól mentes közlésvágy irányítja, melyek kapcsán, egy-egy fontos esemény alkalmával előkerülnek a fradizmushoz fűződő szurkolói kötelékek és érzések őszinte megnyilatkozásai. Bár egy-egy szurkolói levelet csupán egy-egy ember fogalmazott meg, ám így is – Bogatürjov terminushasználatában –, ha „passzívan" is, de „kollektívnek" kell tekinteni ezen adatokat. A levelezési rovatban megjelent véleményeket minden esetben a terepen kontrolláltam, így kimaradtak azok az észrevételek, melyek túlzottan egyéniek voltak ahhoz, hogy abból a „kollektív szurkolói tudatra" következtethessünk.