Cigány? Naiv? Képzőművészet? - Oláh Jolán és Balogh Balázs András cigány naiv képzőművészek élet- és karriertörténetének rekonstrukciós kísérleteCigány? Naiv? Képzőművészet? - Oláh Jolán és Balogh Balázs András cigány naiv képzőművészek élet- és karriertörténetének rekonstrukciós kísérlete

                 A kutatás folyamatában, fokozatosan kellett rájönni arra, hogy egy olyan komplex jelenséggel állok szemben, amelynek ha csak egyes aspektusait külön-külön tisztáznám a magam számára, valamint a kutatás érdekében, akkor minden egyes esetben határozottan tévútra kerülne munkám. Ugyanis egy-egy jelenség, mikor önmagában kerül vizsgálat alá, természetesen önmagában is komplex, de áttekinthető, komplett, kerek jelenségként mutatkozik meg, viszont a felmerülő aspektusok csak egymáshoz való viszonyukban tisztázhatók.
                A cigány naiv képzőművészek – jelen esetben Oláh Jolán és Balogh Balázs András – esetében ez azt jelenti, hogy mondjuk, először az érdekelné a kutatást: Milyen késztetés(ek) révén válik valaki festővé egy képzőművészeti hagyományokkal nem igazán rendelkező közösség tagjaként és tesz szert országos, illetve nemzetközi karrierre? Valamint mindez milyen vonatkozásokban és miként hat vissza életére, a kívülálló róla kialakított, és önmaga, saját személyéről megteremtett felfogására? Akkor nem pusztán a társadalom kis (helyi) és nagy (össztársadalmi) körei értékrendjeit és viszonyát kell szemügyre venni. Rögtön előtérbe tolják magukat, rárakódnak a kisebbségi lét kérdései. Ugyanis e nélkül sem az individuum művész késztetései, sem pályafutása alakulása nem tárgyalható. A művészet mezőjében ugyancsak kisebbségi helyzetet jelent a naiv besorolás, a tanult, a mainstream vonulat árnyékéban. A művész nemcsak, mint kisebbségi közösségének tagja folytatja tevékenységét, hanem épp annyira - sőt - individualista alapokon. A cigány naiv művész nem népművész, és nem annak hagyományaiból nőtt ki művészete. Tevékenységével mégis viszonyul közösségéhez, legyen bármilyen etnikai vállalása, identitása.
                Esetünkben, ebből következően, a cigány kultúra részeként nyilvánul meg foglalatossága, de egyben a többségi társadalom, a magyar kultúra részeként is. A többség ezt közvetíti felé szakértői, gazdasági politikai kijelölő magatartásával, mint ahogy maga a kisebbség is, értelmisége, politikusai révén alkotja meg elvárásait.
                Így, a cigány nemzeti kultúra – egyébként támogatandó – megalkotásának folyamata olyan, hol integráló, hol asszimiláló erőt, tevékenységet jelent a kisebbség keretein belül - ugyanis kifelé szegregáló hatású lehet -, aminek szinkron vizsgálata a kutatás folyamán, ugyancsak szükséges. Ezen erők hatására az etnikai jelleg hangsúlyos volta, erősödése visszahat az alkotóra. A piac szintén reagál rá szereplőin keresztül. Eszerint a valódi magas kultúra piaca elhatárolódik, mivel pozitívan diszkrimináltnak tartja, ugyanakkor a tömegkultúra többoldalúan felhasználja. És így tovább…
                Mindez a művészek életét, egyéniségét, identitását, művészi önképét is hitvallását, sőt egzisztenciáját is érinti. Részeivé válnak, belenőnek az elvárások, érdekek rendszerébe. Élettörténetük kutatása fényt deríthet arra, milyen kondicionáló tényezők, milyen irányokba, és milyen mértékben eredményeztek elmozdulást egy-egy alkotónál vagy azok kis csoportjánál. Mindez milyen tendenciák mentén írja át élettörténetüket, s legfőképp miként jelentkezik és ismerhető fel magában az élettörténet elbeszélésében, illetve annak változásaiban?
                Tehát, a vonatkozó aspektusok felderítése, lehető legteljesebb körének tisztázása szükséges ezen összetett kérdésnek. Ami e dolgozat kereteit szétfeszítené. Azt hiszem, elég itt utalni Csatlós Judit szakdolgozatára, amiben az egyén önértékelése és a helyi társadalom elvárása között felmerült disszonancia vizsgálatára gondolni. Úgy gondolom, esetemben egyetlen – bár fontos – kérdés nyomába szegődni, nem eredményezhetne számomra elfogadható eredményt. A kutatás menetét mindenféleképpen félre siklatná. Ezért választottam azt a formát a dolgozat felépítésében, hogy a problémák lehetőleg teljes körének felvetését, azok felmerülésének folyamatában kívántam megragadni, miként fejtik ki hatásukat, válnak a kérdéskomplexum részévé, ragadják el olykor a kutatót is. Vagyis egy erősen általánosított értelmű pikareszk, kutatói pikareszk olvasható a következőkben.
                „Szakemberek és laikusok, profik és dilettánsok, az igazság bolondjai és hazudozók: mind hivatalosak a versenyre, mindannyiuknak hozzá kell járulniuk kultúránk gazdagításához.  A tudósnak pedig immár nem az a feladata, hogy "az igazságot kutassa", vagy "Istent dicsérje", vagy "megfigyeléseket rendszerezzen" vagy "előrejelzések javításán fáradozzon". Ezek mind melléktermékei csak annak a tevékenységnek, amelyre elsősorban összpontosítania kell, nevezetesen, hogy a „gyengébb ügyét erősítse", ahogyan a szofisták mondták, s ez által az egészet mozgásban tartsa." (Feyerabend, 1994: 34)

A teljes szöveg letöltése...