Álom az Utcán - Egy dakari kisfiú a marabuk vonzásában, avagy jó kívánságok Omarnak

              Dakar, hétfő hajnal, buszpályaudvar. Mivel az éjszakát is itt töltöttem, már látásból ismertem a hozzám hasonlóan ott éjszakázó embereket. Mint például Omart.
              Omar hétéves, wolof, Szenegál legszámosabb etnikumához tartozó kisfiú. Ránézésre látszik rajta, hogy teste visszamaradt a fejlődésben, barna bodros haját a dakari vörös por fedi. Ruhája és felszerelése mindössze egy kinőtt segély farmernadrágból, egy piszkos XL-es barna pólóból és egy átfúrt, zsineggel felkötött, vállán átvetett – hajdanán paradicsompürét tartalmazó – konzerves dobozból áll. Cipője nincsen, sarkán megrepedezett a bőr. Csupasz lábszárát és karját hegek borítják. Tipikus dakari utcagyerek képét festi. Omar két éve, mióta az édesapja eladta egy helyi marabunak, nyugat-afrikai iszlámvallási vezető, felügyelete alá került. A dakari utcákat rója pénzt és élelmiszert koldulva az éppen arra járóktól. 
              Január 19. hétfő van. Omar számára az idő megszűnt létezni. Csak az éjszakák és a nappalok váltogatják egymást. Minden nap egy újabb kihívás: vajon össze fog-e jönni elég pénz ahhoz, hogy a marabuja ne verje el? A marabu, Cheick Ahmed Basir, nagyon szigorú ember, akinél a legkisebb hibáért előkerülhet a nádpálca. Mindig hosszú fehér ruhában, kezében bottal, sötét napszemüvegben mutatkozik. Korát nehéz megállapítani, valahol az ötvenes évei közepén járhat. Cheikh Ahmedben – Dakar egyik előkelő villanegyede – a Point E-ban lakik kétszintes kőépületben, amit magas fehér fal vesz körül. Csak a kapu melletti résen lehet átkukucskálni, de már onnan szembetűnik a házat körülölelő zöld pázsit és a rózsakert. Omar álmában sem látott ilyet. Ő csak Dakar forgalmas kereszteződéseit, a buszpályaudvarait és szeméttelepeit ismeri.

A szöveg megjelent az Afrika Tanulmányokban
forrás: http://www.afrikatanulmanyok.hu/htmls/tanulmanyok.html?essayID=526