Karády és Mauss – antropológia és tudományprogram

 A társadalomtudományi gondolkodás – különösen a huszadik század során, s éppen Karády Viktor által is megannyi műben, értelmezésben és elvárásokban tükrözött – egyik legjelentősebb attitűdje az időről időre szükségessé váló önreflexió, melyet történészek, szociológusok, etnológusok, filozófusok vagy kritikai publicisták számos nemzedéke érvényesített kivételes korszakokban vagy időpontokban. Az önreflexív tudás, a megismeréstudományi megközelítéshez kapcsolt tudáskritika és értelmezés-elemzés kontinuusan visszatérő gesztusa a kulturális antropológusoknak is, ezért hadd kezdjem jóféle mintáikat követve rögtön saját önreflexiómmal: előadások, tanulmányok vagy cikkek során hajlamosnak látszom feledni, hogy hallgatóságom nem okvetlenül érdekelt követni cikázó gondolatmenetemet, így azt illendő lenne röviden és tetszetősen megfogalmazni jóelőre, már-már bemutatkozásként is. Teszem most ezt tehát, noha rossz közérzettel, mert az egyszerűsítésekben épp az árnyalatok esélyét látom szűkíteni és színtelenedni. De mert időm szabott, engedtessék roppant röviden, rezümészerűen kimondanom, amiről szólni kívánok e Karády Viktor üdvözlésére szervezett alkalomból. Tézisem az lenne, hogy a magyarországi, s még a franciaországi Mauss-recepció históriájában is kivételes szerepet vállaló Karády Viktor a Durkheim–Mauss vonalat követve e korszakos jelentőségű duó harmadik tagjaként mutatkozik munkásságának és tevékenységének eddigi szakaszaiban.  A követésnek számos fenntartásos eleme, attitűdbeli eltérése dacára Viktor e két szerepvállalás és tudományfelfogás, kutatási mód és szemlélet, ismeret-kritika és tudásszociológia átörökítése terén vállal követői és tolmácsolói szerepet a társadalmi gondolkodás kategóriáinak gyökereit, hagyományait kutatva vagy interpretálva, jóllehet végül mindezt a Bourdieu kifejtette tudástudomány (avagy a tudomány tudományának) reflexív mezőiben kutakodva és tapasztalati valóságába fogalmazva teszi.