Robogás az önmegvalósítás útján - a Tiszazugi nőközösség individualizációs törekvései egykor és most

Az individualizációs folyamatok női nemi szerepekre gyakorolt hatását igyekszünk bemutatni egy földrajzilag izolált területen, - a Tiszazugban-, ahol az elszigeteltség dacára a női individualizációs törekvések jelei hazánkban elsőként mutatkoztak meg. Mint arra a 20. század első harmadában regisztrált tiszazugi arzénes gyilkosságsorozat ténye is rávilágít, a polgárosodás és a hagyományos paraszti értékek devalválódása összefüggést mutat a tiszazugi nők megnövekedett individualizációs igényével. Terepkutatásunk során az egyik legkorábban emancipálódott magyar paraszti nőközösség leszármazottait vizsgáltuk abból az aspektusból, mutatnak- e elődeikhez hasonló, feltűnő önállósodási igényt. A női nemi szerepek és az individualizáció kapcsolatát három időegységen át elemeztük, a tradicionális paraszti kultúra, a szocialista modernizációs időszak, valamint a jelen kulturális viszonyaira kiterjesztve, a nők keresőtevékenységének létesítése, a gyermekszám alakulása, illetőleg a válások térnyerése mentén. Figyelemre érdemesnek, egyben a helyi nőközösség emancipálódási kísérletének tekintettük a lokális társadalom és az egyház feltűnően laza kapcsolatát, amely már a századelőn markánsan megmutatkozott. Ismervén a kultúrpolitika által az idő tájt meghatározott intenzív vallásos nevelés irányelveit, mindez meglehetősen atipikusnak minősült. Az egyház befolyásának csökkenését a vizsgált térségben, valamint a normarendszer felbomlását az individualizáció korai jeleinek
tekintjük. 

Terepmunkánk során – miután a lokális közösség nőtagjainak identitását, látásmódját, emócióját, asszociációját igyekeztünk feltárni- kvalitatív módszert alkalmaztunk, leginkább egyéni, ritkábban páros mélyinterjúkat készítve az adatfelvétel során. Az egyéni interjúk 60-120 perces időtartamú, strukturált, valamint félig strukturált kérdésekből álltak. 15 fős mintánk kulcsadatközlőivel több tematikus beszélgetésre is sor került, idősebb kutatási alanyainkkal mindezen túl életútinterjúkat vettünk fel. Az adatközlőket három korcsoportra osztottuk, eszerint a mintát a fiatal (16-26), a középkorú (30-60) és az idős (60-89) nők képezik. Interjúalanyaink 16 és 89 év közötti tiszainokai nők, akik esetében egyetlen kritériumot támasztottunk, nevezetesen, hogy életük meghatározó részét Tiszainokán, de legalább is a Tiszazug térségében éljék.

Kutatásunk kezdetekor felmerült, hogy az összes tiszazugi települést megvizsgáljuk kérdőíves módszerrel, nagy mintavételi kerettel. Ugyanakkor bebizonyosodott, hogy a kutatott probléma mélystruktúráinak elemzéséhez a kvantitatív módszer nem a legalkalmasabb. Ennek okán a kutatott terepet leszűkítettük egyetlen településre, a legkisebb tiszazugi falura, Tiszainokára, ahol intenzív kvalitatív vizsgálódást folytattunk. A reprezentativitás érdekében az összes tiszazugi településen kontrollinterjúkat végeztünk.       

Két éves terepkutatásunk eredményeinek bemutatásához a vizuális antropológiát is segítségül hívtuk, hogy képi visszatükröződés formájában is bepillantást nyerhessünk abba a történeti metszetbe, mely egy cseppet sem rendhagyó nőközösség múltját, és jelenét igyekszik felvázolni, összevetni.