Art Brut – avagy az elhagyottság színképeiArt Brut – avagy az elhagyottság színképei

Keveset tudunk, sőt, talán még kevesebbet szeretnénk tudni a kiszolgáltatottság, a marginalizáltság, az őrület múzeumait megtöltő műalkotásokról. Érdekes, de roppant zavaró timiditás ez, olyasféle, mint mikor kiderül, hogy jól látható faji jegyekkel rendelkező kutyánk a saját neméhez húz, amikor távolról is alig ismert nagybácsink az öngyilkosok klubjában vagy a Lipótmezőn köt ki, amikor egy interneten fölkínált Rorschach-teszt elvégzése után „skizofrén” minősítő jelzőre akadunk magunkról. Mégannyira így áll ez a XX. század művészeti körképéből erőteljesen kirajzolódó „outsider art” esetében, ahol kívülálló és befordult művészek, őket kedvelő befogadók és körülöttük uralgó intézmények határozzák meg immár, milyen lehet, milyenképpen problémás, és miként kategorizálható mindaz, ami a szélsőséges különcségek körében csak úri kegyből érdemli ki a művészeti produktum, a műalkotás jelzőt.

A Tárt Kapu Galéria 2012-es kiállítása és katalógusa ezt a kívülállóságot emeli be a „normalitás” látványvilágába, jelentés-esztétikájába. Önnön törekvésük előképeiről szólva imígyen jellemzik e műalkotási műhely tágabb horizontját: „Az outsider art meghatározásai mindig is problémásak voltak. Roger Cardinal így fogalmazott a használható terminológiák keresésének odüsszeiájáról: Sokféle terminológiát használtak, amely körülírja az alkotók szociális vagy mentális státuszát, izolált, független művészet, kívülálló, vizionárius, inspirált, skizofrén művészet. E meghatározások nem kielégítőek, mint ahogy nem minden alkotó fér el könnyen szociológiai vagy pszichológiai megnevezések címkéjében. Erősen hiszem, hogy a munkák besorolása, felcédulázása, amelyben különcségüket, furcsaságukat hangsúlyozzuk, eltereli a figyelmet az esztétikai hatásoktól a kategorizáció felé”.

 

A teljes szöveg letöltése...