Ideologikus jelek és kulturális modellek egy intézménykutatás tükrébenIdeologikus jelek és kulturális modellek egy intézménykutatás tükrében

Egy ország vizuális kultúrájának alakulásában meghatározó szerepet töltenek be a közintézmények által közvetített vizuális üzenetek. Bár az egyes emberek vizualitáshoz való viszonyának alakulása kevésbé függ az erre szakosodott kulturális intézmények erőfeszítéseitől, mint azt az aufklärista elképzelések feltételezik, és az intézmények látványainál minden bizonnyal erősebb hatást gyakorol erre a család és a külöböző referencia-csoportok hatása, a film, a televízió és a számítógépes univerzum látványvilága, illetve a mindennapi élet (az utcák, a kirakatok) vizuális ingeráradata, de kétségkívül – s nem elsősorban szándékolt hatásaikkal, hanem a nem-tudatos mintakövetés érzelmekkel átszínezett mezőjében – formálják a vizuális kultúrát a különböző közintézmények látványegyüttesei is. Elsősorban az intézmények tekintélyén keresztül; aminek tekintélye, presztízse van, az többnyire utánzásra késztet, hiszen minden ilyen mintakövetéssel az ember a saját presztízsét is igyekszik emelni, hozzáigazítani ahhoz, aminek már elismert presztízse van. De hatnak ezek az intézmények az egyszerű (mindennapos) érintkezésen keresztül is: az ember mindenütt, ahol megfordul, kaphat ötleteket a maga környezetének érdekesebbé-kellemesebbé tételéhez. És bár az imént azt hangsúlyoztuk, hogy a kulturális intézmények korántsem gyakorolnak akkora befolyást minderre, amekkorát szeretnének, de mivel ezeket eleve a kultúraközvetítés intézményeinek tekintik, ennélfogva az önkéntes mintakövetés (legalábbis, amikor szándékosan „kulturális mintát akar elsajátítani", s persze még inkább, amikor az emberben nem is tudatosodik a rá gyakorolt hatás) azért mindenképpen nagyobb arányban igazodik az ezekben az intézményekben megjelenő mintákhoz. Ilyen szempontból tehát a vizuális kultúra alakulása tekintetében mindenképpen figyelmet érdemelnek a szűkebb értelemben vett kultúraközvetítő intézmények: mint az óvoda, iskola, a művelődési ház, a színház, a múzeum, a mozi, a könyvtár; illetve (tágabb értelemben) azok a tekintélyközpontok, amelyeknek kulturális céljai is vannak: polgármesteri-önkormányzati hivatalok, pártházak, templomok; illetve az életmódkultúra fontos színtereiként és alakítóiként a vendéglátóipari intézmények. (Sajnos valahol meg kellett húznunk a vizsgálatba bevont intézmények körét, de az anyagi források hiánya is szerepet játszott abban, hogy a gazdasági intézmények – gyárak, szövetkezetek, bankok, üzletek – nem kerültek be a mintába, pedig mindezek általában is jelentős arányban részei és alakítói vizuális környezetünknek /is/; ami pedig a vizuális hatalomjeleket, a presztízs-szimbolika mintáit jelenti, ezek jelentős mértékben éppen a gazdasági szféra szereplői körül halmozódnak).

A teljes szöveg letöltése...