Útközben

Gondolatok útközben Indiáról - Imre Szilárd

A hosszabb busz utakon, illetve a repülőn is láttunk indiai filmeket, illetve egyszer moziba is elmentünk, hogy megnézzük a plakátok alapján egyértelműen a szezon nagy dobásának számító alkotást, a Don-t.

Túlzás lenne azt állítani, hogy érdemi rátekintést nyertünk az indiai filmművészetre, de pár határozott benyomásunk mindenképpen támadt. Két központi témát láttunk körvonalazódni: a romantikát és az erőszakot. Az előbbi egyébként átsző mindent Indiában, azaz a klipek és a hirdetések szívesen választják ezt a témát. Az általunk megszokotthoz képest a legfontosabb eltérés, hogy az eljegyzés és a házasság központi, és vitán felül pozitív szerepet kap. A szokványos történet sablon szerint - legalább a film egyik szálán - szerelmesek jegyzik el egymást, majd az esküvőig túlesnek pár kalandon, megpróbáltatáson, és végül boldogan egyesülnek a házasság szentségében. Mindenki boldog - a legyőzötteket kivéve. De eddigre ők már úgyis többnyire halottak. Hacsak nem a halálnál is nagyobb büntetés számukra legyőzőjük boldogságát látni. Ebben az esetben az esküvő után ölik meg őket.

Elérkeztünk az erőszakhoz. Ha egy indiai filmben neheztelnek valakire, annak nagy valószínűséggel kiloccsantják az agyát, egy méter hetven centi hosszú pallost döfnek át a gyomrán és a máján, lovakkal szakítják szét, vagy hasonló, nem fehérgalléros módszerrel tanítják móresre. Érdekes, hogy az indiaiak alapvetően békésnek tűnnek, bár pár, nem túl komoly utcai dulakodásnak szemtanúi voltunk. Az egyik esetben pl. egy kétszer két sávos felüljáró forgalma állt nyugodtan, amíg a korlátnál verekedő motorosok rendezték vitás ügyüket. De mindent összevetve, a népsűrűség alapján várható agresszivitási szintet messze alulmúlják. Pedig, a jelek szerint, az ottani médiából nem áramlik kevesebb erőszak, mint az itteniből.

A teljes szöveg megtekintése
PDF formátu
m

 

Visszatérés Udaipurba...

Hosszú utazás után végre megérkeztünk Udaipurba. Tavaly a meleg évszakban töltöttünk itt két hetet. Ilyenkor ép eszű turista nem utazik ide, mert a hőség szinte elviselhetetlen.  Mi mégis megpróbáltuk, és nem is bántuk meg. A város szinte egészen kiürült, az éttermek zöme nem is üzemelt, fillérekért fejedelmi szállásunk volt. A vidék akkor is varázslatos volt, a kopasz hegyekkel, az egészen erős színű száriba öltözött asszonyokkal, turbános férfiakkal. Minden boltos, a kiszolgáló személyzet is ráérősen üldögélt, volt idejük beszélgetni velünk. Ez azért volt fontos, mert eben a városban a kiszolgáló személyzet nagy része vidékről jött Udaipurba. Minket pedig leginkább a falvak érdekelnek Indiában, az, ahogyan az ottani társadalom felépül, ahogyan az életüket szervezik és megélik nap, mint nap. És persze nem árt eleinte, ha az embernek vannak ismerősei is, hogy legyen valamiféle célja annak, miért látogat el a környező falvakba. Így ismerkedtünk össze például egy hotelben egy fiatal pincérrel, aki jókat nevetett diétás étrendünkön - beteg voltam Udaipurban, akkor már harmadszor, és nem igazán tudtam enni azokban a napokban. Megbeszéltük, legközelebb elmegyünk együtt a falujába, be szeretné mutatni a családját, s hogy hol élnek.

Megtekintés...

   
 
Globula NetStudio