Beszámoló az „Áldozat és ima” című vallástudományi konferenciárólBeszámoló az „Áldozat és ima” című vallástudományi konferenciáról

          2009. május 22-23. között került megrendezésre az „Áldozat és ima" című vallástudományi konferencia a Károli Gáspár Református Egyetemen (KRE), a Magyar Vallástudományi Társaság (MVT) és a KRE Bölcsészettudományi Kar és Hittudományi Kar szervezésében. A konferenciát a fiatalon elhunyt Buday Kornélia emlékének ajánlották a szervezők, aki a KRE Szabad Bölcsészet Tanszékének docense és a MVT kincstárnoka volt. Az előadók sorában megtalálhattuk a vallási néprajz, a vallás- és egyháztörténet, a vallásszociológia, valláspszichológia, a filozófia, a teológia és az irodalomtudomány képviselőit, akik a témát sokféle szempontból és különféle vallási irányzatok, felekezetek kutatójaként közelítették meg. E beszámoló csupán bepillantást tud engedni a konferencia sokszínűségébe, néhány előadás bemutatásával. Az érdeklődők a konferencia több előadását tanulmány formájában is elolvashatják majd az év végén megjelenő Vallástudományi Szemle 2009/4. számában.
         Jelen beszámoló csupán néhány témába tud bepillantást engedni, és közel sem tudja visszaadni azt a sokféleséget és azt a hangulatot, amely a konferencia két napját jellemezte.

A teljes szöveg letöltése...