Nagyvárosi modernitások - A japán város antropológiai értelmezései és képei - Szakirodalmi ismertetés

             Japán a világ egyik legsűrűbben lakott országa. Ezt minden középiskolás diák betéve tudja. A japán népesség több mint nyolcvan százaléka él városokban. Ezt talán már csak azok, akik beleolvastak a földrajz tankönyvbe. Ahhoz pedig már talán a földrajz iránti érdeklődésre van szükség, hogy tisztában legyünk vele: a 120 millió japán ember mintegy fele, három nagy megapolisz (Nagy-Tokió, Nagoya és Kansai) területén koncentrálódik. Nem ér fel azonban megannyi száraz információval a Tokióba való megérkezés élménye: a várost keresztbe-kasul szelő zárt-pályás vasutak és sztrádák, a teáskannát vagy űrállomást mintázó posztmodern épületek, a neonreklámok labirintusa és a megszámlálhatatlan metróvonalat benépesítő embersűrű földalatti világa. Ebben az organikusan kaotikus gigászi képregényvárosban gyakran az őshonos tokióiak is térképpel közlekednek és az állomások mentén kialakult kisvárosok önálló életet élnek a napi 24 óráján át lüktető metropolisz apró sejtjeiként. A világ legdrágább irodaépületei mellett Zen tea-szertartásoknak otthont adó zárt kertek, rádiótelefonba épített GPS-en tájékozódó tinédzserek, sültgesztenyét áruló öregúr, nők részére kialakított metrószerelvény, színestévén foci VB-t néző hajléktalan, reklámokkal teletűzdelt papírzsebkendőket osztogató diákok, varjúk által ellepett szeméthegyek, a metrón pornó-képregényt olvasó hivatalnokok, estélyi ruhában bicikliző háziasszonyok. Ez is mind-mind Tokió. Itt tanul a Japán egyetemi diákok majdnem fele, itt található a többnyire csőd szélén álló, egykor fényesebb időket megélt japán bankok mintegy 90 százaléka és a japán nemzeti össztermék (GNP) mintegy 31% is innen származik.
            Személyes élményem alapján Tokió határozottan és minőségi értelemben különleges élmény bármely más japán várossal összevetve. Nem azért, mintha a globális világváros szigeteként, magányosan emelkedne ki a japán kultúra tengeréből – ahogyan manapság sokan érvelnek. Számomra Tokió sokkal inkább egyfajta esszenciája mindannak, ami Japán, vagy talán azoknak a képeknek, amik külföldön Japánról élnek. Képregényváros. „Megérkezni Tokióba, s onnantól már mint a film, vagy valami különlegesen kegyetlen videojáték" (Vágvölgyi 2000:29). Tokió nem globális szerepe mentén tér el a japán kultúra egészétől, éppen ellenkezőleg, magában foglal szinte mindent, amit Japánról elképzelünk a tengeren innen. Tokió maga a sűrű leírás – a gyakorlatban.
            Az alábbiakban négy könyv bemutatásán keresztül igyekszem bevezetni az olvasót ennek a globális nagyvárosnak a lokalitásába, a képzetek mögött meghúzódó mindennapokba, ahogyan mindezt négy antropológus látta.