Szinkretikus dinamizmus: A havannai orisha-kultusz

 1.    Módszertani megfontolások

2004 februárjában három hetet, töltöttem Kubában, azzal a céllal, hogy lehetőségeimhez mérten ismerkedjem a „titokzatos" szantéria vallással.Indulásom előtt elméletben már sok mindent tudtam az orishákról, köveikről és kaoricsigáikról, apró szemekből fűzött gyöngysoraik színeiről. Arról hogy milyen ételekkel „etetik" őket, mely állatok vérét kedvelik, és nem utolsó sorban „levesestálaikról". Tudtam, hogy vannak santerok és santerak, babalaok és iyawok, gondolatban átéltem titkos, összetett, ősi szimbólumokkal gazdag beavatási szertartásokat, és már szinte hallani véltem a bata dobok rituális hangjának egyre gyorsuló ritmusát. Alig vártam tehát, hogy át is éljem mindezt, remélve, hogy így talán megértem, hogy Changó, a harcos, szilaj orisha miért „azonos" vagy „nem azonos" Szent Borbálával, valamint hogy Szent Lázárban, a leprások védőszentjében miért a félelmetes Babalaú-Ayét tisztelik. Reméltem, hogy mélyebben is megértem, továbbá, hogy miért volt annyira fontos a hívőknek, hogy a Cobrei Jótékonyság Miasszonya milyen színekben fog tündökölni II. János Pál pápa 1998–as kubai látogatásakor és miért örvendeztek, amikor a pápa végül is nem fehér, hanem aranyszínű palástot viselő Madonnát koronázott meg, mint a kubai „szent hagyományok" letéteményesét.