P. Kloos - A nem-nyugati társadalmak szociológiája - Egy tudományág eredeteP. Kloos - A nem-nyugati társadalmak szociológiája - Egy tudományág eredete

 Bevezetés

 

    Hollandiában a háború utáni időszakban egyedülálló társadalomtudományi ág jelent meg: a nem-nyugati társadalmak szociológiája (más néven nem-nyugati szociológia, vagy nem-nyugati népek szociológiája, ahogy korábban nevezték), egy olyan diszciplína, amelyet ebben a formában egyetlen más országban sem ismernek el. Az antropológia és a szociológia között szorított magának helyet, majd számos egyetemen különálló szakká, illetve tanszékké nőtte ki magát. Azok a nem-nyugati szociológusok, akik a harmadik világ társadalmaival foglalkoztak, sok hasonlóságot mutattak mindkét szomszédos tudomány művelőivel, mégis azt állították, hogy ezen túlmenően is képesek új ismereteket közvetíteni. A társadalomtudományok fejlődésének nézőpontjából a nem-nyugati társadalmak szociológiája egyszerre folytat egy korábbi kutatási irányzatot, s ezenfelül a jelenkor társadalmi problémáira is választ tud adni.
    Ebben a tanulmányban azt ismertetem, hogyan és miért keletkezett ez az egyedülálló társadalomtudományi ág. Okfejtésem elméleti hátterében az úgynevezett Starnberger-filozófusok eszméi állnak. Ők ugyanis azzal érvelnek, hogy egy (szub)diszciplína megjelenése válasz egy adott társadalmi helyzetre, amelyben bizonyos problémák megoldását a tudománytól várják. Bár a tudományos kutatás elismertségét a tudomány érettebb („paradigmatikus") szakaszában saját elméleti eredményei követelik meg, a korai, kísérleti fázisában a hasonló igények még nem nyilvánulnak meg. Kétségtelenül ez történt ama társadalomtudományi ágak esetében is, amelyek az Európán kívüli társadalmakkal és kultúrákkal foglalkoztak. A nem-nyugati szociológia eredetét azoknak a problémáknak a kontextusában kereshetjük, melyekkel a hollandok akkor szembesültek először, amikor beavatkoztak délkelet-ázsiai gyarmataik életébe, majd később a posztkoloniális időszakban, az Indonéz Köztársaság kikiáltása (1949) utáni periódusban, amikor a hollandoknak egyéb érdekük fűződött a fejlődő országokhoz.
    Ebben a tanulmányban főként arra összpontosítom a figyelmemet, hogy mi módon született meg a nem-nyugati társadalmak szociológiája, mivel csakis így lehet bemutatni az összefüggést egy tudományág, illetve felbukkanásának anyagi, szociálpolitikai és kulturális környezete között. Az eredmény nem más, mint egyes személyek egyéni törekvése arra, hogy választ adjanak a környezetük által felvetett kérdésekre.

A teljes szöveg letöltése...