Találkozás Delhivel - egy indiai terepszemle első napjaiTalálkozás Delhivel - egy indiai terepszemle első napjai

Útinapló 1. Delhi A gépünk hajnali négy körül landolt Delhiben. Már másodszor járunk Indiában, így nagyjából tudtuk, mire számítsunk az érkezés után. Az útleveleket egy kötelekből alkotott kis labirintuson áthaladva kell bemutatni. Amikor hosszú, tömött sorokban állnak az utasok, ennek a kacskaringónak biztos több értelme van, de ilyenkor, hajnali négykor, az a néhány utas, aki velünk érkezett igen nevetségesen fest, ahogy ötven métert megtesz öt helyett. Aztán komoly arcú katonák? Vagy rendőrök? Nem igazán igazodom még ki az itteni egyenruhák között, igen sokféle van ugyanis, szóval egy komoly, hivatalos személy az út végén megállj-t parancsolt, és időnként jobbra vagy balra mutatott, hogy melyik hivatalnokhoz lehet sorba állni. Azért is írok erről, mert az egész utazásunkat körüllengi ez az agyonbürokratizált légkör. Folyamatosan minden adatomat be kell írnom minden hotel nagy vendégkönyvébe, van, ahol többe is. De nem csak ott, múzeumokban is sokszor kötelező jelleggel elém tolják az ajtóknál üldögélő, szintén egyenruhás emberek - két hortyantás között, félálomból magukhoz térve - a vendégkönyvet, s ha beírom a nevem és az országot, ahonnan jöttem, még rámutatnak az ezek szerint kötelező jellegű „megjegyzések”(talán comments? Azt hiszem…) fejléccel ellátott oszlopra, hogy tessék oda is beírni valamit. És beírom a többi „It was great!, Very nice, thank you!, Very interesting!” alá a magam hasonlóan magasröptű rövid véleményét. És a vicc az, hogy bár ugyanezt Kínában is végigcsináltam annak idején, de ott néha beírtam, hogy Micimackó, vagy Kitudja, mert nem nagyon érdekelte őket, vagy például az írásjegyeket sem ismerték annyira, vagy nem éppen minden recepciós. De itt, Indiában fölöttem állnak, mindenki érti az angolt, és ha egy dátum nem pontos, akkor szólnak, és átnézik, és figyelnek, és kérem, ezt komolyan kell venni! Nem tudom, hogy ők nevetnek-e valahol az egészen, vagy sem. Mindenesetre ez ritkán látszik rajtuk. Noha érdekes, amikor én kértem számlát, vagy valami írást arról, hogy fizettem egy hotelben, akkor egy névjegykártya hátlapjára kaptam egy aláírást, és ennyi. Mondták, hogy majd lesz persze számla is, de sosem lett belőle semmi. No jó, ennyit a bürokráciáról, bár van még efféle történet, talán elő is kerül majd.

A teljes szöveg letöltése...