Az idegen/múlt és az etnikus/jelen a kárpátaljai társadalomkutatásban

             Tanulmányomban a rendszerváltás utáni kárpátaljai magyar tudományos diskurzus eszmerendszerének, paradigmáinak értelmezésére teszek kísérletet. Ezzel összefüggésben alapvetően két kérdésekre keresem a választ. Egyfelől arra, hogy milyen módon hozza létre a magyar kisebbségi elit a kisebbségi „múlt" kánonját a társadalomtudomány „emlékezetén" keresztül, s ennek érdekében milyen mnemotechnikus gyakorlatokat alkalmaz a „megtörtént" jelentéseinek megszilárdítására? Másrészt, hogy e társadalomtudományi diskurzus mihez képest határozza meg idegenség-élményét: a múlt/jelen dimenziójában hogyan tekint etnikus önazonosságára, valamint az eredendően „másik" idegenségére? 
            Valamennyi kérdés természetesen a tudományos diskurzus episztemiológiai horizontjának vizsgálata alá rendelhető, amennyiben magának az „idegen"-ről képződő tapasztalatnak az elemzésén keresztül kísérlem meg e kisebbségi tudományos diskurzus emlékezési technikáit szemügyre venni. Ennek érdekében tanulmányom első felében a kárpátaljai etnikus múlt történelmi reprezentációjáról, jelentéseiről fogok beszélni, különös tekintettel a magyarok és ruszinok történelmi reprezentációjára. Ezt követően pedig igyekszem rámutatni arra, hogy az etnikus kérdések felvetését, vizsgálatát ennek a társadalomtudományi emlékezetnek a jellege hogyan befolyásolja. Tehát az egyes tudományszakoknak a kisebbségi identitás termelésében betöltött szerepét járom körbe: vázlatos formában kitérek a fikciós és történetírói beszédmód, valamint a kisebbségi diszciplína strukturális fejlődésének kérdéskörére.
            Előre kell bocsátom, hogy írásom szűk keretei között nem foglalkozom a kisebbségi elit történeti beszédmódjának hatás- és befogadás-történetével. Nem térek ki a kisebbségi múlt jelentéseit megszilárdító elit diskurzusa és a kisebbségi csoport belső identifikációja közötti kölcsönviszony tisztázására, összetett működésének tisztázására.