Afrika Palota. Az Afrikáért Alapítvány programjárólAfrika Palota. Az Afrikáért Alapítvány programjáról

Még a kortárs „multikulturális" fantáziának is kissé megerőltető, hogyan illene össze a Duna Palota neoromantikus-neobarokk pompája az afrikai stílusú attrakciókkal… Az Afrikához fűződő képzetek, s főleg a zene, a tánc, a dobok hangja, az afrikai épületek szerkezete és anyaga oly módon idegen ettől a kelet-európai fővárosias pompától, hogy szárnyaló képzelet kell hozzá, párba állítani őket
            Az AIDS Világnapja alkalmából rendezett segélykoncert az Afrikáért Alapítvány 2009. évi tudatformáló kampányának nyitórendezvényeként mindezzel nem sokat törődhetett. A koncert támogatója a Magyar Köztársaság Külügyminisztériuma volt, a közreműködők körében pedig a Magyar Afrika Platform, a Hello Afrika Egyesület, a Taita Alapítvány, a Kerek Világ Alapítvány és számos további szervezet volt megtalálható. A cél nemesítette az eszközöket ebben az esetben is: a segélykoncert célja Etiópia fővárosában, Addis-Abebában egy komplex szociális intézmény (árvaház és iskola) létrehozása, melyhez a támogatások és pártfogó személyek adományait, vállalásait, segítő részvételét, egyúttal az alapítványi funkciót ismertető bemutatkozó reklámot is ilyen módon kívánták megoldani a szervezők.

A teljes szöveg letöltése...