Tigrisek az Úton avagy a budapesti Zen Kvan Um iskolájának közösségeTigrisek az Úton avagy a budapesti Zen Kvan Um iskolájának közössége

Bevezetés

            A XX. században Ázsiában a buddhizmus nagyarányú változásokon ment és megy keresztül. Keresi a helyét az iparosodó társadalmakban és gyakran komoly kritikákat kap amiatt, hogy elvesztette kapcsolatát a társadalommal, tanai érthetetlenné váltak a ma embere számára, rítusai merő formalizmusba torzultak. Mindeközben a különböző történeti és doktrinális eltéréseket mutató irányzatok kommunikálni kezdtek egymással: kínai és koreai szerzetesek tanulnak Thaiföldön, tibeti szerzetesek járnak Koreába stb. E folyamatokkal párhuzamosan a buddhizmus „helyet követel" magának nyugaton is, egyre több buddhista irányzat tűnik fel már a közvetlen környezetünkben is.
            A buddhizmus kutatása a korábbi időkben főleg a buddhizmus történetének, filozófiájának, irodalmi, művészettörténeti emlékeinek kutatását-feltárását takarta. Az utóbbi években azonban mindez új irányvételekkel gazdagodott. Megélénkültek a „laikus" buddhizmus történeti szerepének kutatására tett kísérletek, és különösen a nyolcvanas-kilencvenes évektől kezdődően a filológiai kutatások mellett egyre több az élő buddhizmust vizsgáló szociológiai, antropológiai elemzéssel találkozunk. Tanúi lehetünk továbbá interdiszciplináris megközelítéseknek is.
            Egyes tudósok éles bírálatokat fogalmaztak meg a korábbi módszerekkel szemben. A zen-buddhizmus (kínaiul: csan; koreaiul: szon) esetében az utóbbi időben megkérdőjeleződött az iskola rituálé- és szövegellenességének dogmája és már nemcsak a zen-buddhizmus gyakorlói (DESIMARU 1995: 57), de kutatók is bírálják (pl. BUSWELL 1992; HORI 1994) azt, hogy az európai-amerikai buddhológusok, orientalisták a hagyományos „célterületeik" mellett elhanyagolták a terepmunkát és egyoldalú képet festettek ezekről a vallási tradíciókról. Buswell egyenesen arról beszél, hogy több évnyi korrigáló munkára lesz szükség a „károk" kijavításához (BUSWELL 1992:5).  Nem túlzás azt állítanunk, hogy a szerzetesi életben, illetve a gyakorlók életében való részvételtől joggal várhatunk új, akár forradalminak is mondható megfigyeléseket. 
            A fentebb leírtak azonban nemcsak a buddhizmus keleti, hanem immáron nyugati „vonulatának", és azon belül a magyar buddhista közösségek életének kutatására is igazak lehetnek. Való igaz, hogy tagjaik nagy része nem ismeri a keleti nyelveket, a buddhizmus vallásfilozófiájával, praktikumával „közvetítő" nyelveken keresztül ismerkednek meg – az esetek nagy részében nem is keleti, hanem már nyugati tanítók segítségével. Egyértelmű tehát, hogy hiba lenne kizárólag a fent említett „klasszikus" módszerekre támaszkodnunk, mindezek nem vezetnének sok eredményre: teret kell engednünk tehát az antropológiai vizsgálatoknak. Ebből a szemszögből nézve e kisközösségek által gyakorolt buddhizmust éppen az teszi érdekessé, hogy egy a sajátunkétól teljesen más kultúrából ideérkező vallási hagyomány interpretálására, megélésére tesznek kísérletet. És ne feledjük azt se, hogy Magyarországon több olyan buddhista hagyomány próbál együtt élni, amelyeket a valóságban több ezer kilométer választ el egymástól!   
            Felmerül a kérdés, hogyan jelenik meg az „élő" buddhizmus Magyarországon, miként próbál adaptálódni a hazai viszonyokhoz, miben tér el, miben más mint az ázsiai buddhizmus? És mi az amiben itteni irányzatai jellegzetesen európai, magyar színezetet kapnak? 
            Tekintettel arra, hogy japán szakos hallgatóként eddig a buddhizmus japán történetével foglalkoztam, úgy terveztem, hogy a zen-buddhizmus szótó ágához tartozó budapesti Mokusó Zen Dódzsó közösségéről fogok írni, amelynek tanítását Európába századunk hetvenes éveiben egy japán szerzetes „hozta át" . Tanítványainak egyike alapította a magyar közösséget, amelyet egyébként már korábbról ismertem. 
            Azonban a mester nem örült „terveimnek": „Nem musotoku (jap.: cél nélkül) jöttél gyakorolni, hanem csak azért, hogy a magad kis "munkája" miatt"- mondta. 
            Első beszélgetésem kudarcba fulladt, mielőtt még elkezdődött volna, akárcsak a többi próbálkozásom is későbbi alkalmakkal. Egy idő után kezdtem úgy éreztem, nem jutok előbbre „velük", ezért ezt a témát (remélhetőleg csak időlegesen) félretéve, a koreai eredetű Zen Kvan Um iskolájának gyakorlatait kezdtem látogatni. 

A teljes szöveg letöltése...