Tomsits Abigél – MANILÁBA JÖTTÜNK…” Esettanulmány a Manilába vándorló és vándorolt badjaokról – 3. (2014)

manila1 copy

1. Bevezetés

1.1. A téma bemutatása

Emberek tömegei. Társadalmi-kulturális értékek, normák és ismeretek. Információk. Tőke, áruk és javak. Technológia. Ezek mind-mind mozgásban voltak és vannak a múlt és a jelen világában – ám a 21. század kezdetén egyre inkább harsánnyá és szembetűnővé váltak. Egyik tényező kihat a másikra, és minden – közvetve vagy közvetlenül – kölcsönhatásban áll egymással. Az eddig át nem élt találkozások és az azokból szerzett tapasztalatok új jelenségeket és változásokat indítanak meg egy immáron globalizálódott mókuskerékben.
A valós és látszólagos határok átlépésének gyakorisága folyamatosan gyorsul és növekszik (Spindled–Stockard 2007:xx). Egyre több egyén és közösség vesz részt a napjainkban oly kiterjedt migrációban, amikor is hátrahagyják megszokott környezetüket, azaz megszokott kulturális közegüket és különféle, előre meg nem jósolható interkulturális tapasztalatok sodrásába hajtják vagy abban találják magukat.

Az egyre inkább felgyorsult és immáron mindenütt jelenlevő globalizáció hatásait és a kultúrákat érintő, azokból következő változásokat tanulságos végigkövetni. Napjainkban a változás kiváltó okai, az azokat megmásító tényezők, és az egész folyamat összességének és részeinek jelentéstartalma maga is változóban van. Ha ezt a feltételezést elfogadjuk, rögvest felmerül a kérdés: beszélhetünk-e a mai világban állandóságról? A szociálantropológia elméleti megközelítése szerint az állandóság a kontinuitás fenntartásának és a változás törvényszerűségeinek feltárásában érhető tetten. Sárkány szerint, míg a folyamatosság fenntartásának egyes törvényei vizsgálatával sokat foglalkozott a tudomány, az utóbbit meghagyta annak absztrakt voltában (Sárkány 2000:48). Az elmúlt évtizedben azonban fel-feltűnnek kutatások, melyek a változás általánosítható rendszerét igyekeznek feltérképezni. Antropológusok átalakulóban levő közösségeket vizsgálnak lokális szinten, eredményeikkel pedig összehasonlítási alapot alkotva járulnak hozzá egy olyan empirikus kutatási folyamathoz, amely a világméretű színpadon lejátszódó változások törvényszerűségeit igyekszik felfedni, hogy aztán iránymutatást nyújthasson.
Jelen dolgozat egy átalakulóban levő közösséget kíván górcső alá venni és megállapítani annak folyamatossága és változása törvényszerűségeit (s így, remélhetőleg az előbb hivatkozott kutatási bázishoz is adalékul fog szolgálni).

A társadalmi-szociális változások – majdhogynem végtelenbe nyúló – skáláján találhatóak azok a tárgykörök, melyek az alábbi témákat érintik és veszik nagyító alá:
– identitás,
– társadalmi dinamika, hatalmi viszonyok és kapcsolati rendszerek,
– nemi szerepek viszonyrendszere,
– kisebbségek mai helyzete,
– migráció és/vagy mobilitás,
– urbanizációs folyamat,
– adaptációs technikák, asszimilációs és/vagy disszimilációs stratégiák,
– gazdasági változások és a modernizáció hatásai,
– életmódok átalakulása (külön kiemelve a tradicionális létfenntartó gazdálkodásból a pénzgazdaságba való átalakulást).

Vajon lehetséges-e a felsorolt kutatási mezők csupán egyikét bejárni és megfeledkezni a többiről? Minden bizonnyal nem, noha a közösség illetve a kutatott csoport helyzetét figyelembe véve és arra reagálva fókuszpontunk nagyobb hangsúlyt adhat az egyik dimenziónak, mint a másiknak – ám semmiképpen sem ignorálhatja azt.

Napjaink globalizált káoszában az idő és tér fogalmi keretébe fagyasztott bennszülött populációk is részt vesznek, hiszen elhagyják azokat a területeket, melyeken évszázadokon keresztül éltek, és beszállnak az immáron mindenkit érintő migráció világkörüli ringlispíljébe. A tradicionális élőhelyükről és életmódjukból való elvándorlásaikat az iparosodás és a globalizálódás kiterjedése egyre inkább erősíti. Őslakos közösségek vagy csupán azok tagjai (munka-)lehetőségek reményében önkéntesen (de legalábbis nem erőszak hatására) elköltöznek az iparilag és gazdaságilag fejlettebb régiókba, központokba; illetve egyes csoportok különféle kényszer-szülte áttelepítés áldozatai lesznek (például természeti katasztrófa miatt).
A bennszülöttek migrációja oly sokféle, ahány egyént illetve közösséget érint. Az őslakosok növekvő városiasodása figyelhető meg a Harmadik Világban, sőt, vándorlásaik során immáron – egyre gyakrabban – elérnek a fejlett országokba is. A városi környezet pedig valódi kihívással szolgál új lakói részére: egyes társadalmi-kulturális tényezők megerősítést nyernek, míg mások átformálódnak és új jelentés(eke)t szereznek. Ám sajnos sok esetben előfordul, hogy a reményekkel teli vándorlásaik végállomása a városi szegénytelepek vagy az utcák egyike – azaz a szegénység állapota. A dolgozat ennek egyik fülöp-szigeteki példáját kívánja bemutatni és elemezni.
1.2. Terepismertető

Földünk népességének majdnem fele városokban él. Ázsiában és Afrikában az urbanizáció mértéke exponenciálisan növekszik – akárcsak a népességé. A UN-HABITAT, azaz az ENSZ Emberi Települések Központja szerint a fülöp-szigeteki lakosság 59%-a él városi környezetben (2001-es statisztika). A migráció által előidézett változások – melyek kihatnak mind a vidéki és városi tájképre, mind a populáció összetételére, illetve annak szokásaira és a társadalmi normá(i)kra stb. –, az új környezetbe való beilleszkedéshez szükséges értékék, szokások és az integrációra törekvő magatartási formák állandóan változásra késztetett közösségeket hoznak létre.
„Az elmúlt ötven évben a Fülöp-szigetek megtapasztalta, amit a »szegénység urbanizációjának« lehet nevezni. A folyamat a szegény réteg koncentrációjának a vidékről a városba történő elmozdulására vonatkozik, mely különféle társadalmi problémákat mozdít elő, úgymint a nagyfokú munkanélküliség és a szegénynegyedek elszaporodása” (Antolihao 2004:1). A szegénység társadalmi tény (Durkheim), mely azáltal jöhet létre, hogy az egyén (és családja) elszegényedik (i) valamiféle gazdasági és/vagy társadalmi szerkezet megváltozása miatt vagy (ii) magának az egyénnek a saját gazdasági-szociális cselekvései által. A ’szegénység kultúrájának’ jelenségét az amerikai Oscar Lewis járta körül, szerinte a szegényeknek „egészen speciális életmódja van (különféle alkalmi munkából élnek, háztartási gazdálkodásuk kevéssé ésszerű, a holnapra kevéssé gondolnak, nem takarékoskodnak, családi kapcsolataik meglehetősen zavarosak és gyakran változnak)”. Lewis amellett érvel, hogy ha bármely szegénység-réteget megvizsgálunk, azonos kulturális elemeket fedezhetünk fel, így például hasonlóságokat a kapcsolat-hálózatokban (család, rokonság, szomszédság stb.), a normarendszerben és a fogyasztási szokásokban, illetve az ugyanavval a problémával való azonos alkalmazkodásban. Azaz a szegények mindennapi viselkedési mintái eltérnek a többségi társadalométól, és egy sajátos kultúrát, életmódot képeznek.

A badjao népcsoport a Fülöp-szigetek déli részén, a Sulu-szigetvilágban őshonos. Polgárháborúk sodrásában az utóbbi ötven évben szétszóródtak annak különböző szigetein, illetve a környező nagyobb szigeteken (megjelentek Mindanaon, de még a maláj Sabah szigetére is elértek). Manilában, a fülöp-szigeteki fővárosban a ’90-es évek elején kezdtek megjelenni badjao csoportok. Helyi újságok, weboldalak és a terepen levő badjaok közül is többen a délen dúló polgárháborúra, a tradicionális halászati kultúra kihalására és az ebből eredő kedvezőtlen gazdasági (lét)feltételekre hivatkoztak e migrációs hullám kapcsán. Az akkoriban a manilai tengerpart mentére települt népcsoportnak ismét otthonkeresésre kellett adni a fejét, amikor különféle nagyvállalatok felvásárolták a víz melletti területeket – így a badjaok még tovább vándoroltak.

Manilába költözésem után akárhányszor mentem Maletéba, Manila egyik kerületébe, a helyiek mindig óvva intettek a badjaoktól: „Vigyázz a tárcádra, mert kilopnak belőle mindent!”, „A bicskájukkal még lyukat is képesek vágni a táskádon”. Idővel más kerületekben is észrevettem őket, azaz asszonyaikat és gyermekeiket, akik koldultak Manila utcáin, főbb közlekedési csomópontjain. Ilyenkor, akikkel voltam (közlekedési eszközön levő utazótársaim, annak vezetője vagy a taxisofőr) mindig megvetéssel nyilatkoztak róluk: „Ezek nem akarnak dolgozni, csak gyereket csinálni meg koldulni”, „Koszosak és büdösek, igénytelen népség…”

Miután utánaolvastam a helyi egyetemek könyvtáraiban, a helyi nyomtatású sajtóban és a különböző internetes forrásokban, honnan jöttek, mit lehet tudni róluk, világossá vált, hogy a rájuk vonatkozó irodalom megakadt az idő fogaskerekén, illetve, ami ma információ fellelhető róluk, azt csupán a média (nyomtatott és online sajtó) szolgáltatja. Mint városba migrált őslakosok, már eleve nagyon is felkeltették az érdeklődésemet. Eddigi antropológiai tanulmányaim és terepmunkáim során ugyanis különösen a bennszülöttek kultúrája, illetve annak a tulajdonképpeni külvilággal való kommunikációja érdekelt, és az ebből eredő társadalmi-kulturális változások. A manilai badjaok pediglen túlléptek ezen a kérdéskörön, hiszen esetükben nem a ’külvilág tört be hozzájuk’, hanem ők közelítették meg azt, megváltoztatva lakhelyüket – amikor is egy ázsiai megaváros migránsai lettek.

Terepmunkám során egy igen széles spektrumú, összetett és egy közös nevezőre igen nehezen hozható, Manila egyik utcáján élő badjao közösséget kutattam. A közösség tagjainak kora, neme, családi állapota, származási helye, manilai létének huzamossága és/vagy ideiglenessége, továbbá oka, valamint az egymással való kapcsolataik meglehetősen széles skálán mozogtak. Valójában egy állandóan változó, pszeudo-közösségről beszélhetünk.
Sokan ideiglenesen, szeptembertől december végéig, azaz pusztán a „karácsonyi időszak” idejére jöttek Manilába, hiszen tapasztalataik szerint ekkor az utca embere sokkal adakozóbb a kolduló kezek és a mindenféle portéka árusai láttán. Ezek az emberek általában azok, akik Luzon szigetének (ez az a sziget, amelyen Manila is található) egyik kisvárosában élnek (Angelesben, Batangasban, Lucenában vagy Paranaquében), s így nem olyan drága és nem okoz kimondottan nehézséget a fővárosba jönniük pár hónapra. Mások hosszabb időre jönnek szerencsét próbálni, és huzamosabb ideig itt maradnak. Ők általában a Sulu-szigetvilágból vagy az ahhoz legközelebbi nagyvárosból, Zamboanga városából (ahol immáron a többedik odatelepült generációt képezik) hajóztak el Manilába. Közülük vannak, akik egy idő után már hazamennének ugyan, de mivel nincs pénzük, maradnak. Van olyan is, aki több éve él itt, és már Manilát tekinti otthonának.
Általánosan jellemző, hogy míg a férfiak árulnak, addig a nők és a gyerekek koldulnak, hiszen nincs semmi egyéb túlélési lehetőségük. Sok esetben előfordul azonban, hogy a férfiaknak elfogy az alaptőkéjük, és nem tudnak árut venni, amivel a továbbiakban üzletelhetnek – ilyenkor a koldulásra kényszerült nők lesznek a fő kenyérkeresők a családban. Tehát a városban a családon belüli nemi szerepek olykor megváltoznak, és egy marginalizálódott koldusréteg jön létre.
A koldusok sokirányú és szélsőséges elszegényedésben találják magukat, mely tartós élelmiszerhiánnyal, bizonytalansággal, írástudatlansággal, hajléktalansággal vagy szegényes lakáshelyzettel, betegséggel, továbbá mindenekfelett marginalizációval és társadalmi-gazdasági kirekesztettséggel jellemezhető. Valójában minden koldus saját erőfeszítése révén húzza ki mindennapjait, és nagyban függ az alamizsnát adóktól (Demewozu 2003).

Összességében elmondható, hogy a kutatás alanyait képező manilai badjaok a szegénységi küszöb alatt élnek, meglehetősen hátrányos helyzetűek és az életkörülményeik bizonytalanok.
1.3. A kutatás problémaköre és céljai

Manilában (akárcsak általában minden nagyvárosban) a városiasodásból következő társadalmi változások és a fokozatosan terjedő szegénység súlyos és nyomasztó társadalmi problémákhoz vezetnek, melyek közül a hajléktalanság és a koldulás jelensége a leginkább szembetűnő. Ez utóbbi réteget főleg vidékről származó migránsok képezik.
Utánaolvasva a szakirodalomnak ezekben a témákban, meglepve tapasztaltam, hogy alig-alig akad a harmadik világbeli hajléktalanokat és/vagy koldusokat tárgyaló, illetve ismertető antropológiai tanulmány – noha a ’rokontémák’, úgymint a prostitúció, a bűnözés vagy az utcagyerekek vizsgálata igen szerteágazó és bő szakirodalommal rendelkezik.
Saját kutatásomban tehát igyekeztem feltárni az irodalomban fellelhető hiányosságokat, és kibővíteni azt a diakrón és szinkrón vizsgálódási szempontok eredményeivel. Górcső alá vettem a vizsgált közösség élettörténeteit, a jelen társadalmi-gazdasági helyzetüket és életvitelüket, külön figyelmet szentelve az egyének ezen tézisekre vonatkozó személyes interpretációinak. Kutatásom mozgatórugója a szegénység mint szociális jelenség megértése illetve kontextusba helyezése. Vajon a szegénység szociális minta, mely beágyazódott az össztársadalmi rendszerhalmazba vagy egy elkülönülő társadalmi jelenség? Nyilván az utóbbi felvetés aligha lehet igaz, és valószínű, hogy a szegénység csakis a társadalom kontextusában ragadható meg, és nem különíthető el tőle. Ám továbbra is kérdés, hogy mindez miben is érhető tetten?

Jelen dolgozat illetve az azt megelőző kutatás betekintést kíván nyújtani a városba való migráció során kisebbséggé vált badjaokról, megvizsgálva a migráció toló és húzó tényezőit és következményeit, úgymint az urbanizáció folyamatát (csoport, család és egyéni szinten), külön kitérve a gazdasági szempontokra; az ideiglenesen létrejött és állandóan változó közösség dinamikáját, kapcsolat-rendszerét; az (etnikai) identitás kérdését; illetve a közösség által kifejlesztett és alkalmazott társadalmi-kulturális adaptációs stratégiákat, külön elemezve a koldulási életforma mibenlétét.
A terepmunka időtartama nem haladta meg a négy hónapot; ennek rövidségét szem előtt tartva, be kellett látnom, hogy nincs lehetőség egy országon belüli áttekintésre, illetve a különböző badjao közösségek vizsgálatára és párhuzamok vonására (mely egy későbbi kutatás lehetőségét kínálja). E tanulmány csupán a manilai badjaok városi tapasztalatokra vonatkozó élményeit célozza bemutatni, azaz, hogy ők hogyan élik meg a fővárosi környezetet.

Minél több időt töltöttem a terepen, annál több kérdés foglalkoztatott. Persze, olykor nehéz kutatásunk labirintusából kilátni: mi az, ami fontos abból, amit látunk, és mi az, ami az adott közösség szempontjából releváns kérdésként vetődhet fel, kik is ezek az emberek, milyen kategóriák alapján lehet vizsgálni őket stb. Amikor először hallottam a badjaokról, urbanizált őslakosokként tűntek fel. Aztán elkezdtem kutatni a terepen, és etnikailag ugyan homogén, ám minden más szempont alapján vegyes összetételű közösség kaotikus mindennapjaiba nyertem betekintést; majd amikor már több hete voltam velük, koldusokká, periférián lévőkké lettek a szememben, akik az életben maradásért harcolnak nap mint nap. S valószínű mindegyik igaz is; a kérdés, hogy ezeket a szempontokat illetve kategóriákat milyen sorrendben fűzöm fel dolgozatom láncán.
Fontos és sok tanulsággal kecsegtető kérdésnek tartom továbbá, hogy vajon a badjaok mennyire őrzik meg kulturális identitásukat, emberi büszkeségüket Manila utcáin, amikor is elsődleges motivációjuk a puszta létfenntartás. Vajon a biopszichológiai szükségletek kielégítése mellett milyen társadalmi-kulturális tartalommal bír a badjaok élete?
1.4. A dolgozat ismertetése

A következőkben különböző témák körüljárásával fejezetről fejezetre igyekszem kibontani a badjaok manilai létének egyes burkait, illetve lefejteni annak rétegeit. A városantropológiai kutatások három szinten mozognak: 1) szubkultúrák vizsgálata, 2) a városi integrációs minták feltérképezése és elemzése, és 3) a „városi lényeg” feltárása, azaz „a városok szerepének, társadalmi beágyazottságának vizsgálata” (Fejős–Niedermüller 1983:56). Jelen dolgozat az első kategóriába tartozik. A tanulmány felépítését tekintve diakrón vizsgálattal kezdődik, majd szinkrón vizsgálatba vált.

Sok fejtörés után arra jutottam, hogy az egyes témákra vonatkozó szakirodalmat a szövegbe építem be. Úgy gondolom, így követhetőbb az elmélet és a gyakorlat párhuzama, illetve az előzőből rögtön le lehet vonni a saját kutatásomra vonatkoztatható tanulságokat. Egy szakirodalmat bemutató fejezet nélkül az ismétlések csapdájába sem eshetek bele.

A Módszertan című fejezetben ismertetem a kutatásom során alkalmazott antropológiai metódusokat, továbbá ecsetelem a terepmunka fázisait és a közben felvetődött nehézségeket. Ezáltal ez a fejezet egyúttal betekintést nyújt a kutatás helyszínének sajátosságaiba, a kutatás atmoszférájába és annak dinamikájába. A következő fejezet a kutatási alanyok, azaz a badjaok migrációjának hátterét, történeteit, okait mutatja be – mintegy kontextusba helyezi a badjaok manilai életének nulladik és egyben első lépését. Nulladik, mert beszámol a Manilába jövet kiváltó okairól, s első, mert ennek eredményeképpen érkeznek meg a városba, s kezdik el az itteni életüket. Mivel a manilai badjao közösség vegyes a tekintetben, hogy honnan érkeztek Manilába, egy-egy személyes történeten keresztül illusztrálom a különböző csoportokat.
Miután a Környezet etnográfiai leírása című fejezetben bemutatom Manilát, illetve azt a környéket, ahol a badjaok laknak, azaz ahogy kvázi vizuálisan leírható a manilai lakhelyük, az urbanizációs folyamatok gazdasági dimenzióinak taglalásával folytatom (mely már a következő, azaz 5. fejezetet jelenti). Itt a szegénység magyarázatául szolgáló két modell (a strukturalista és a behaviorista elméletek) bemutatása után leírom a badjaok munka-világát, azaz hogy mit, hogyan, mikor és milyen feltételek között dolgoznak. A Kereslet, (re)disztribúció, reciprocitás című alfejezetben a pénz áramlását követem végig. Érdekes megjegyeznünk, hogy míg a Manilába költözés előtt a badjaok társadalma férfi dominanciájú, ez Manilában megváltozik. S nem elég, hogy a nő is (és a gyerekek) beáll(nak) a pénzszerzési tevékenységekbe, de a pénzt is a nő osztja be. A fejezet bemutatja a családon belüli nemi szerepek változását, továbbá tárgyalja a szegénység kérdését, kitér a koldulásra mint életvitelre, s végül felvázolja a közösségi tagok jövőképét.
A Társadalmi dinamika az urbanizálódás sodrásában című fejezet három alfejezetre oszlik. Ezek az etnicitás, a társadalmi kapcsolatrendszerek és hálózatok, illetve az adaptációs mechanizmusok kérdéskörét bontja ki – mindezt mikro-, majd makroszintű elemzéssel. Az etnicitás kapcsán bemutatom annak definícióját, a szocializálódás kérdését, a kulturális értékek generációk közötti áramlását, s azt, hogyan is épül fel a badjaok etnikai identitás(tudat)a, illetve mennyire/mi módon érhető tetten Oscar Lewis „szegénység kultúrája”. A kapcsolatrendszerek bemutatása során felvázolom az egyén kapcsolatait, külön figyelmet szentelve a családi, rokoni, baráti és szomszédi szintekre, továbbá megvizsgálom, hogy a szegénység mint ’rendezetlen társadalmi kapcsolatokkal és normákkal járó életmód’ sztereotípia vajon igaz-e vagy sem. Végül a badjaok adaptációs mechanizmusait vizsgálom az új városi környezetben. Ez a fejezet nagyító alá veszi, milyen új mechanizmusokat kellett a badjaoknak kialakítaniuk; megtartottak-e valamit eredeti kultúrájukból, ha igen, mit és milyen mértékben; mi alapján szelektálnak; és mi módon sajátítják el az új technikákat, értékeket, normákat.

A teljes szöveg letöltése:Tomsits Manila

 

Antroport könyvek

Kiadja az Antroport, Budapest.

ISBN 978-615-80003-5-2
ISSN 2416-0121

Szaktudományi partner: Magyar Kulturális Antropológiai Társaság

Etnoregionális Műhelye, ELTE TÁTK Kulturális Antropológia Tanszék

Felelős szerkesztő: A.Gergely András

Felelős kiadó: Lakatos Dóra