Kunt Gergely – “AKI URALJA A JELENT, AZ URALJA A MÚLTAT IS” – Összehasonlító politikai kultusztörténet – 4. (2014)

lajoskossuth

A KUTATÁS KERETEI E kiadvány főcímeként felhasznált jelmondat George Orwell 1984 című könyvéből származik, amely látványosan bemutatja, hogy az Óceániában uralkodó Párt hogyan próbálta a múltat úgy idomítani, hogy az legitimációs céljainak megfeleljen. A múlt viszonylagos, mint ahogy az idézet…

Antropolitikai és antipolitikai tétovázások – Válogatott tanulmányok és reflexiók – 1. (2013)

konyv1

    Előhang egy kihíváshoz Szinte sejdíthetően meglepő, meghökkentő egy ilyesfajta könyvcím… Mintha bizony provokálna azzal, hogy önmagukat ekképpen definiáló tudásterületek talán nincsenek is. Vagy mintha az antro- és anti- (látszat-)alliterációja átfoghatná vagy sejdíthetné azt a vegyességet, amit azután a…

Szimbiózis napok 2015

Szimbiózis Napok 2015

2015.04.24.-25. 1073 Budapest, Akácfa utca 51. BEKÖSZÖNTŐ Idén jubilál a Szimbiózis Napok kulturális antropológiai fesztivál: immár tizedik alkalommal rendezzük meg április 24-25-én a Fogasházban. Az érdeklődők változatos programokon keresztül ismerkedhetnek meg távoli népek és közelünkben élő közösségek tárgyi és szellemi…