Bevezetés

A rendszerváltás óta Magyarországon is megjelent új vallási mozgalmakat közösségi jelleg és olyan normatív vallási elvek jellemzik, amelyeket híveik önszántukból gyakorolnak. Az eltelt huszonöt év alatt azonban ezen vallásos mozgalmak tagjai kiegészültek a hívők gyermekeivel, akik nem maguktól, hanem szüleik által kerültek kapcsolatba a vallással. Az új vallási mozgalmak vizsgálatának keretében 2013 októberében jártam először a magyarországi Krisna-tudatú hívők budapesti központjában, a csillaghegyi Hare Krisna Templomban. A vasárnapi tanítás szemlélése közben észrevettem óvodás- és iskoláskorú gyerekeket is, akik legalább olyan mély átéléssel hallgatták a leckét, majd lelkesen énekeltek és táncoltak a kirtan alatt, mint a szüleik, vagy más bhakták  A színes szoknyákba vagy dhótikba öltöztetett kislányok és kisfiúk láttán elgondolkodtam: vajon hogyan nevelkednek? Gyermekkoruk mennyiben más, mint a nem Krisna-tudatú hívők gyermekeié? Ekkor fogalmazódott meg bennem, hogy szakdolgozatomban Krisna-tudatban nevelt gyerekek szocializációját fogom kutatni.

A Magyarországi Krisna-tudatú Hívők Közösségével, a Krisna-tudattal, filozófiájukkal és életvitelükkel több tudományos írás foglalkozott, de a gyerekek neveléséről, iskoláztatásáról eddig nem születtet átfogó kutatás. Ugyanakkor Kamarás István kilencvenes évek végén íródott, magyarországi Krisna-hívőket bemutató könyvének az oktatással foglalkozó alfejezetéből kiderült, hogy az akkori hívők nagy része nem szívesen taníttatta volna megszületett, vagy leendő gyerekét állami iskolában. Ugyanitt olvashatunk az akkor szerveződő gurukula4 terveiről és első lépéseiről. Kamarás egyik interjúalanya rámutatott a magyar Krisna-tudatú hívők körében még nem tapasztalt, jövőbeli lehetséges problémára:

„Világviszonylatban az a tapasztalat, hogy a gurukulát végző, a lázadás korában lévő tizenhat-tizenhét évesek nagy része úgy gondolja, hogy „én mégsem akarok így élni, hanem mást is ki akarok próbálni”. Mi a rossz dolog ellen lázadunk, ők meg épp a jó ellen, de nem tudunk mit csinálni, mert mindenkinek szabad akarata van. Ha elég fejlett bhakták a szülők, akkor megértik, hogy nincs értelme erőltetni a gyereket. Ilyenkor elindulnak a maguk útján, belekóstolnak ebbe-abba, és a többség visszajön. Felnevelni egy gyereket és Krisna-tudatban tartani, az a pszichológia magasiskolája…” (Kamarás 1998: 272-279)

Később Farkas Judit a Krisna-tudatos gyermekirodalmat vizsgáló tanulmányában rávilágított arra, hogy a kétezres évek közepére a Krisna-hívő gyerekek kisebb része él elzártan Krisna-völgyben. Többségükre kettős szocializáció, úgynevezett „bikulturális kisebbségi szocializációs modell” érvényes: bár belenőnek a Krisna-tudatos kultúrába, a nagyvárosokban járnak állami iskolába vagy óvodába, így a magyar többségi társadalom kultúrájával is találkoznak. (Farkas 2006: 160-161)

A fent említett tanulmányokat továbbgondolva felmerült bennem a kérdés: hogyan alakult az első Krisna-tudatban, de nem Krisna-völgyben nevelt generáció sorsa az elmúlt huszonöt évben? Milyen hatással van rájuk e kettős szocializációs modell? Magyarországon is jellemző a tinédzserekre a Kamarás könyvében említett, világviszonylatban tapasztalt lázadás a Krisna-tudattal szemben?

Szakdolgozatom első felében bemutatom az ezen kérdéskörök mentén készült interjúimat, amelyeket a Budapesten vagy környékén élő, Krisna-tudatban nevelt, fiatal felnőttekkel készítettem. A vizsgált csoport kis létszámú és nehezen felkutatható, ezért mintavételi eljárásnak a hólabda módszert választottam (Babbie 2003: 206-207). Az első interjúalanyok elérhetőségét a Hare Krisna Templomban tett látogatásaim során kaptam meg az ott szolgáló bhaktáktól, majd a meginterjúvoltak is készséggel ajánlottak további Krisna-tudatban nevelt ismerősöket a kutatáshoz.

A Krisna-tudatban nevelt felnőttekkel készült interjúim után terepkutatást végeztem a nemrég megnyílt budapesti gulukulában, melynek során két teljes tanítási napot töltöttem el az iskolában, ahol a tanórákon való részvételen kívül a szünetekben lehetőségem nyílt beszélgetni a gyerekekkel és a tanárokkal is. A látogatások célja az alábbi kérdések megválaszolása volt: Milyen oktatás és nevelés zajlik egy budapesti védikus iskolában? Milyen hatással van a diákokra az, hogy gulukulába járnak, de a nagyvárosban élnek? A gulukula nélkül felnőtt elődeikhez hasonlóan kettős szocializáció hat rájuk? Szakdolgozatom második felében tehát az iskolában szerzett megfigyeléseimet, tapasztalataimat ismertetem.

A 2013 októberétől 2014 márciusáig folytatott kutatás feldolgozásához és leírásához az interjúalanyok hozzájárulásával készített összesen mintegy négy és fél óra hosszú hangfelvétel-sorozat, valamint az iskolai terepkutatásom és a Hare Krisna Templomban tett látogatásaim során vezetett harminc füzetoldalnyi terepnapló volt segítségemre.

Szakdolgozatom célja a Krisna-hívőként nevelt gyerekek vallási és intézményes szocializációjának bemutatása a már felnőtt fiatalok visszaemlékezései és a mai gyerekek iskolai életébe való betekintés segítségével.

A dolgozat alapjául szolgáló két nagy kutatási szakasz ismertetése előtt az első fejezetben röviden bemutatom a Krisna-tudat hitéletét, tanításait és magyarországi történetét, amelyek ismerete megkönnyítheti az interjúk értelmezését, a Krisna-tudatú hívők és ezáltal az interjúalanyok mindennapi vallásgyakorlásának megértését.

A teljes szöveg letöltése Pdf formátumban: Roser Eva Adel – Krisna-tudatban nevelt gyerekek