Törőcsik Judit – “Újtáltos” közösségek Magyarországon

Korábbi dolgozatom, melyben egy újrateremtett rítus szimbólumrendszerét vizsgáltam női-, illetve vegyes izzasztókunyhókon keresztül, azt az érdekes eredményt tárta fel, mely szerint a „neosamanisztikus” mozgalmak identitásteremtő funkciói hazánkban jellemzően a nemek szerint csoportosulnak. Empirikus kutatásaim során azt tapasztaltam, hogy bár mindkét esetben a sámánizmus felidézett „hiedelemrendszere” áll a középpontban, a női vezető által tartott női szereken a hangsúly a női szimbolikákon van, míg a vegyes kunyhóban – melyet férfivezető tartott férfiaknak és nőknek egyaránt- a folklóron keresztül megmutatkozó „nemzeti mitológia”.

A „neosamanizmus” ezen funkcióját Hoppál Mihály is megemlíti: „A samanizmus mai formáinak terjedése a kultúra szimbólumteremtő folyamatainak a sorába tartozik. A jelképek újratermelése ugyanis fontos kulturális mechanizmus, amelyet éppen a hiedelmek és az értékek rendszere szabályoz. Ebben az elméleti kontextusban szemlélve a szimbolikus viselkedés az etnikus identitást fenntartó mechanizmus részét képezi a városi életben legalább annyira, mint egykor a falusi és törzsi társadalmak közösségeiben”(Hoppál 1989: 194). identitáserősítő szerepe dominál. Az utóbbi esetben a résztvevők maguk is elsősorban azért jöttek össze, hogy gyakorolják az elfelejtett „hagyomány” egy fontosnak tartott darabját, „eredettudatukat” megteremtve és megerősítve ez által. A szimbólumok az „ősi múlt” felidézését, annak idealizált „értékrendjével” való azonosulását segítették.

Azonban ezzel egy időben két döntő momentum is újabb koncepcióra hívta fel a figyelmemet. Kezdeti „terepemen”, főleg a „Sólyomfi féle” hazai „újtáltos” eseményeken, illetve az – ekkor már külön utakat járó – Meső vezette női körökön egyre több (informatív) beszélgetést kezdeményeztem a női sámánokról. Sok nőtől hallottam azt a véleményt, miszerint a mostani „sámánasszonyok” is „teszik a dolgukat” a modern kornak megfelelően, tehát gyógyítanak, gyerekeket segítenek a világra, de nem nevezik magukat sámánnak, inkább dúlák, természetgyógyászok, terapeuták. előzőekben feltárt aspektusa talán jobban kutatott (lásd: Szilágyi-Szilárdi 2007) és inkább köztudatban van (lásd: média, aktuálpolitika), azonban a vezetők neme szerint érezhetően elválni látszó narratívák további kutatásra sarkalltak. Női vezetőket, „sámánasszonyokat” kezdtem tehát keresni, azonban a sok hazai férfi „sámán” és „táltos” között csak elvétve találtam ilyeneket. Kezdeti koncepcióm,- mely önmagukat tudatosan „sámánnak” valló nők vezette közösségek kutatását tűzte ki céljául,- így az első próbálkozásoknál felborult. Sok utánajárással találtam ugyan „gyógyító asszonyokat”, olyanokat is, akik kifejezetten hivatkoznak „sámáni” minőségükre, azonban mögöttük nem állt közösség, így csupán egyéni terápiák, előadások álltak volna (busás összegért) rendelkezésemre, amelyekre nem lehet antropológiai kutatást felépíteni….

A teljes szöveg letöltése PDF formátumban – torocsik_judit-ujtaltos-noi-samanizmus