(avagy kereszténység és törzsi hagyományok békés egymás melletti léte Esu-ban, ahogy változnak az idők)

Önkéntes orvosként dolgoztam Kamerunban, egy harmincezer lelket számláló tartományban. Az itt lakók nagyon vallásosak, többnyire keresztények, hallottam mindjárt az első napokban. Hagyományos orvosok, akik gyógyító szellemek segítségével gyógyítanak, sokan vannak, ők is keresztények, másfajta orvosban viszont nagy hiány van. Négyen voltunk másfajták elég nagy területen, pontosabban több mint hatezer négyzetkilométeren. A legtöbb helyen a betegeket asszisztens (nő) diagnosztizálja, a kezelést is ő állítja be, a szülést is ő vezeti le. Ha valaki meghal, akkor egyszerűen eltemetik mindenféle igazolás, engedély, látlelet nélkül. A gyermekek nagy hányada születik vagy hal meg anélkül, hogy ezt bárki bárhol is jegyezné.  Ha a családnak sok gyermeke van, azaz átlagosan több mint öt, és nincs pénze gyógyszerre, kórházra, orvosra, és a beteg gyermek meghal otthon, akkor a család eltemeti, többnyire az udvarban. Eltemetheti a temetőben is, mondják az ittvalók, mert sok vallásnak, egyháznak van itt temploma és temetője is. Ha valaki egyházi temetést akar, akkor ezt jeleznie kell a megfelelő papnak, és ő eltemeti egyháza szertartása szerint.

A szomszéd fiatalembert épp most hozták haza, mondják, valahol távol halt meg, ahol dolgozott. Temetése holnap lesz, háromkor, és ha részt akarok venni, látni akarom a temetést, akkor menjek oda már egy órára, mert akkor már búcsúzik tőle a gyásznép. Mehet bárki, nemcsak aki ismerős, ha akarom, akkor elkísérnek szívesen, ígérik. Akarom.

Másnap déli egy órakor már ott vagyunk. A fiatalember teteme a saját bambuszágyában fekszik, a házban. Körülötte szülei, összes felesége és gyermeke, az amúgy is kicsi szoba tele van emberrel. Halkan ülnek, ki széken, ki földön, csend van.

Az udvaron asszonyok vannak, sokan messziről jöttek, a feleségek rokonai. Az udvar sarkában férfiak, néhányan futballmezben, néhányan hangszerrel a kezükben, van, aki puskát tart a vállán. Kérem, hogy magyarázzák meg nekem, mire készülnek itt.

A fiatalember – bár keresztény volt, katolikus, sokat imádkozott, és vasárnaponként templomba járt –, mégsem kért egyházi temetést, mondják. A család a helyi, régi hagyományok szerint fogja eltemetni, az udvar másik sarkában, ott ahol már ki van ásva a gödör, mutatják. A futballisták csapattársai voltak, és a férfi néha vadászni is járt, igaz csak csapdával, és nem puskával, de az most nem számít, vadásztársai is búcsúznak tőle. Teszik ezt úgy, hogy a puskával néha a levegőbe durrantanak, ami az apróka udvaron elég félelmetesen hat. A többiek, tudom meg, a zenészek. Férfi temetésére férfi zenészek jönnek, és a hangszerek is ennek megfelelőek. A nők egészen más hangszereket használnak, ha látni akarom, akkor átléphetünk a szomszédba, ahol egy öregasszonyt temetnek éppen. A gyásznép mindkét esetben a következőképpen oszlik meg: a nők az udvaron állnak vagy inkább táncolnak, a férfiak a ház mögött ülnek, és csendben beszélgetnek.

A teljes szöveg letöltése Pdf formátumban: Turoczi Ildiko – Kereszteny temetes