Vincze Kata Zsófia
Városantropológiai építmények


A helytörténeti vagy városmonográfiák rendszerint olvashatatlan módon a pontosság-adatoltság-tárgyszerűség még mindig sok helyen kizárólagos hitelességnek örvendő módszerével írnak le egy várost. Eszerint úgy tűnik, hogy egy város adatolható, mérhető, számlálható, és történetiségének illusztrálása gyakran kimerül a tapintható változások kronologikus egymás után rendezésben, ahol a tárgyak, utcák, épületek egy évszámot illusztrálnak, mintha a jelenhez alig, vagy csak relikvia-minőségükben volna közük. Az efféle város-leírás általában a teljesség fáradtságos, mindent-leírtság illúzióját kelti, melyhez legfeljebb újabb és újabb "adalékok" járulhatnak, ám kérdések, gondolatok, történetek már ritkábban. Azonban ha elfogadjuk, hogy egy várost nem lehet néma múzeumként csupán adatolható jellemzői alapján leírni, elmondani, megragadni, még akárhány oldalon sem, akkor az ilyen munkák részleteikben "hasznosak" lehetnek ugyan, de semmiről sem szólnak.

Miként kutathatja az antropológia a város kevésbé mérhető jelenségeit, milyen kérdések, fogalmak szükségesek ahhoz, hogy kutathatóvá váljanak olyan kérdések, melyek a mikro-kutatásnál is finomabbak, érzékenyebbek, pontosabbak, sűrűbbek, és vajon miként lehet tudományosan olvashatóvá tenni az olyan talán egyszeri élményeket, a helyhez való attitűdöket, melyeknek csupán háttere a hely, a tér, az utca, de amely révén talán a város egy szegmensének tapasztalata jelenítődik meg?

A L'Harmattan kiadónal megjelent La ville, ses cultures, ses fronti?res című tanulmánykötet, amely Alain Battegay, Jaques Barou és A. Gergely András szerkesztésében néhány európai város körüljárását célozza meg, de ennél kicsit többet tesz: beljebb lép egy-két város belső városának (Terézváros vagy a WestEnd City Center?), terének (pl. Nyugati tér, Budapest; Place du Pont, Lyon), quartier-ének (Terézváros?, Budapest; Berriat, Grenoble) közelébe, kicsit emberszabásúbb, közelebb hozott, kinagyított időtapasztalatába és térhasználatába, lakosainak, bevándorlóinak, árusainak mélange-ába és e helyek előterében zajló történések és történeteibe enged be.

A kötet első része akár máshol is olvasható városantropológiai tudománytörténettel indít, melyekben a francia, magyar és román város antropológia témáinak elhanyagolása, felfedezése, rácsodálkozása, elemzési módjai ma tévutaknak látszó kísérletek, próbálkozások felsorolása és értelmezése összecsengenek, ellentmondanak és ismétlődnek a tanulmányokban. A kötet tehát - valószínűleg önkéntelenül is - az elméleti paradoxonokban, fogalmi sokféleségben nem lát következetlenséget, amennyiben azt a szerzők a maguk számára alkalmasnak bizonyítják a kötet második, empirikus kutatásokon alapuló részében, a chantier de recherche-en, amelyben ezennel "a városok" antropológiája helyett az egyes városok belső szöveteiben való kutatást célozza (antropologie dans la ville). Ennek ellenére az indokolatlan városról szóló adathalmozó leírásoktól a városban végzett kérdésfelvető kutatások is nehezen szabadulnak, még akkor is, ha bizonyos számlálható információk semmilyen szempontból nem argumentálják, válaszolják, vagy illusztrálják a kérdést, legfeljebb a leíró monográfiákhoz szokott kutató és olvasó számára valamilyen megszokott - retorikai - "kontextusba helyezik" a problémát. (Ezért e kötet jelenkutató pillanatfelvételei is igyekeznek aláfestésként legalább a terek, épületek történetét a 19. századdal indítani.)

Az átélhető idők hátterében lévő város nyomába szegődik  A. Gergely András A la recherche du temps.et de la ville című tanulmánya. Olvasáskor úgy tűnik a sűrített, fókuszált városszegmens-képeknek, a részletekben átélhető, felidézhető történeteknek, élményeknek csak hátterét képezik az idők különféle rétegei. A társadalmi, vagy egy csoport által közösen megélt korszak, a személyes idő ritmusa, "az Idő" kontinuitása, a talán racionálisan múlandó és rituálisan állandó idő ingoványos, többdimenziós "helye" a város mozgásának. A tanulmányban megfogalmazott (városi) idő-formák/modellek mint például a konstans, a hivatalos idő, a privát emlékezések ideje (pl. egy költözés, házasság története), a közös mikro-lokális idő (pl. egy házmester hivatalának ideje) egy-egy kaotikusan sűrített jelenséghalmaz/történés egyidejű "helyeként" való működése gyakorlatilag végtelen, rendkívül "intim kutatást" feltételezne. Azt hiszem ez a módszertani intimitás, vagy "mikróság", amelyet a tanulmány hitelesnek bizonyít, voltaképpen az antropológiai kutatásban mindig félúton marad. Talán éppen ezért a rendkívül árnyalt városhoz fűződő - emlékekre átfordított - antropológiai szubjektív idők egyidejűségének kutatása a legkonkrétabb empíria szintjén egy következő lépés dolga lenne. A "esprit du lieu" Terézvárosban, Grenoble-ban, Csíkszeredában és Lyonban a város használóiban felépülő városkép, és az erről való beszéd alapján mutatkozik meg a kutatónak. A kötet tanulmányai a városrészlet, a kerület, a tér, a negyed, a város, az utópia-város (WestEnd City Center) létét, nem-létét, mikéntjét, használatát, tanulását keresik az itt megfordulók, ősbevándorlók, "debutáló-bevándorlók", helyiek, árusok, postások, háztulajdonosok kognitív várostérképén. Hogyan szelídül meg az idegen kultúrája egy piactéren, miként lesz e bevándorlók bazárja forrása a saját kultúrának érzett tradícióknak, miként teszik helyiek és újonnan érkezők konfliktus-válasz-feszültség kvázi együttlét (coexistence) szituációjában lakhatóvá maguk számára a közvetlen "szomszédságukat", lakónegyedüket? A lokális kapcsolathálók kiterjedése mennyire befolyásolja a mentális városrész képzelt határait? (vö. Alain Battegay és Szántó Diána tanulmánya.) A kérdések során úgy tűnik a közigazgatási, történelmi határok (melyeknek pl. Terézváros esetében történeti alakulását Komjáthy Zsuzsa írja le) nem interiorizálódnak egyformán, vagy egyáltalán nem nyernek jelentőséget, sokkal inkább jelentéssel telítődnek a személyes életutak által bejárt, megjárt, megélt, észlelt terek, határok, a valamilyen személyes benyomás révén ismerőssé vált, otthonosnak érzett érzelmileg felépített egységek (vö. Battegay és Szántó). A város és virtuális vagy kézzelfogható határai nemcsak a várostervező szándékát fogalmazza meg a fizikális kiterjedésében, hanem a használói erre adott válaszát, mely a kollektív használat minőségében, közönyben, nemhasználásban és a használat érzelmi tartalmában, esetenként a fizikális kiterjedésébe való beleavatkozásban jut kifejezésre. Miként lesz lakhatóvá/értelmezhetővé egy olyan város, amelyben a lakosság beleszólásától és akaratától függetlenül vasbetonból felépült a szocializmus aranykora (mindenki számára összkomfort, gyár, iskola), de buldózer alá kerül az addig ismerős, sajátnak érzett város, ház, utca, bolt? (vö. Bíró Zoltán és Bodó Julianna tanulmánya.) A város lakhatóvá tétele és a lakhatatlanság közötti kényszerűség-helyzetben miként reagálnak erre a - mondjuk Csíkszeredában élők, kibújva a hatalommal való vitatkozás rejtőzködő pozíciójából '89 után, emléktáblákkal, szobrokkal megtörve a szocialista térszerkezetet, - a múltat visszaidézendő? Vagy mit szeretne közvetíteni a nyilvános Hanukka-rendezvényeivel a város arra járóinak évről évre a Chabad Lubavics haszid zsidó irányzat - azóta status quo zsidó hitközség - a Nyugati térről 8 napon keresztül? Bethlenfalvy Ádám tanulmánya a Lubavicsiek gyertyagyújtási rítusának a térre, és a nem zsidó nyilvánosság elé kerülésével járó változásokra, illetve a rendezők és "közönség" interakciójára reflektál. Közben azonban az is kiderül, hogy e kommunikáció, talán éppen azáltal, hogy a térre kerül, nem akadálymentes. Például a zsidó vallás nem zsidók között legpublikusabb ünnepét, az éppen arra járók "some Holocaust thing"-nek, vagy misszionárius akciónak nézik. Vagyis a tér annyira "elhasználódott", hogy az itt rögzült, megszokott eseményeket alig képesek felülírni az újabb üzenetek. Bethlenfalvy Ádám tanulmányának megjelenése után már nemcsak verbális formátumú válasz fogalmazódott meg a Nyugati téren, hanem ugyanabban a nyelvi struktúrában (a téren, felfele építkezve vertikálisan mint a Hanuka-gyertyatartó) egy fakereszten hirdette a Jobbik Magyarország Egyesület az "Eljött a Messiás!" válaszüzenetét a nyilvános Hanukkára.

Azonban van olyan város, amelyen belül a dialógus lehetősége teljesen kizárt, törvénybe ütköző. A WestEnd City Center bevásárlóközpontban, mint egy tökéletes városban, "minden" egy fedél alatt megtalálható: posta, újságos, kávézó, étterem, ruhásbolt, mozi, játékterem, park, hotel, vízesés, szökőkút (vö. Udvarhelyi Éva Tessza tanulmánya). Csakhogy itt nem lehet kopjafát, emlékművet állítani, sem nyilvános tüntetést, ceremóniákat rendezni. A tökéletes város itt tökéletes tisztaságával, egyenletes fényárral, andalító zenével, reklámokkal, kirakatokkal egyoldalú módon nyilatkoztatja ki a város tökéletes harmóniáját. Viszont akárcsak ahogyan Bodó Julianna és Bíró Zoltán tanulmányában olvasható, amikor a kommunista diktatúra alatt nem lehetett a köztérépítésre nyilvánosan kritikusan, pl. építményekkel, valamilyen reprezentációs felületen válaszolni, az underground válaszok akkor is rejtőzködve, ezennel verbálisan publikussá lettek. A WestEnd esetében nem rejtőzködve, hanem egy másik síkban kényszerül formát ölteni a válasz, és ez már nem a városban, hanem a városról szól, a sajtó, a "közvélemény" a Westendhez képest underground/uperground "mental image"-ban. Nemcsak a sajtó kisüzlet-nagyüzlet, hazai termék/tulajdon/erkölcs-védelem vitáinak szintjén, hanem a szépirodalom, a társadalomtudományok (vö. például Tamás Gáspár Miklós: Népítélet. Élet és Irodalom, 1999.december,5.) beszédmódjában is egyértelműen elítélődnek az empirikusan ugyan alig vizsgált utalás, hallomás szintjén ismert démonizált fogyasztók, aluldizájnolt plázák és alulkulturált plázacicák.  

A La ville, ses cultures, ses fronti?res kötet tanulmányai a város egy-egy szegmensének többpólusú dialógusát, az erről való beszédet és e beszéd módját olvassa a maga antropológusi szemével, az olvasás során hozzáépítve a maga a maga szólamát. 

Az ismertetett mű adatai: Alain Battegay - Jacques Barou - András A.Gergely ed. La ville, ses cultures, ses fronti?res. Démarches d'anthropologues dans des villes d'Europe. L'Harmattan, Paris, 2004.

(utólagosan javítva a nyomdai hibák, elütések, betűhiányok is!)

Vissza a Lapozó kezdőlapjához...
Vissza a Figyelő rovat kezdőlapjához...