Figyelő
 Kékesi Márk Zoltán - Dimitrie Gusti és a bukaresti monografikus szociológiai iskola
1. Gusti rövid életrajza, munkásságának főbb állomásai
"Dimitrie Gusti (1880-1955) román idealista szociológus és filozófus. A bukaresti monografikus iskola megalapítója. A voluntarizmusban járatos lévén, Gusti úgy vélte, hogy a szociális akarat meghatározó lehet a társadalmi fejlődés tekintetében. A szociális valósággal kapcsolatos nézetei meglehetősen eklektikusak voltak: a valóság (gazdasági, kulturális, jogi és politikai) események sora, amelynek ténylegesen létező társadalmi megnyilvánulási formái vannak. Úgyis, mint város, falu, család, stb. Gusti állította, hogy ezeket az eseményeket több (pl. kozmikus, biológiai, pszichikai és történelmi) tényező együttes hatása befolyásolja, és megalkotta a "szociális pluralizmus" törvényét. A független környezetek, amelyekre Gusti a társadalmat lebontja, az empirizmus iránti elkötelezettségére és a fő szociológiai kategóriákról való tudatlanságára utalnak. Megalapítója és irányítója volt a román falu életét feltáró monográfiai mozgalmaknak, amelyek a két világháború közötti időszakban hozzájárultak a román paraszti életforma, fogyasztás és kultúra magasabb szintű megismeréséhez (.) Főbb művei: A háború szociológiája (1935) és A szociológia problémái (1940)".
A fenti idézet egy, a világhálón talált román tudományos almanachból származik. Dimitrie Gusti 1880. február 13-án született Iaşi-ban, az akkor már egységes román királyság egyik legnépesebb városában, az egykori moldvai fejedelemség székhelyén. Elemi és középiskolai tanulmányait szülővárosában végezte, majd 1898-ban beiratkozik a iaşi-i egyetem bölcsészeti, jog- és államtudományi karára. Szülőföldjét hamar elhagyta, egy évvel később már a berlini egyetem hallgat filozófiát. Itt ismerkedik meg a társadalomtudományokkal, közelebbről a szociológiával. Ez utóbbi tudomány alapjait olyan neves előadóktól sajátítja el, mint Georg Simmel, Gustav von Schmoller és Wilhelm Dilthey.
Gusti egyetemi tanulmányainak kezdetén, kortársaihoz hasonlóan, még előszeretettel ingadozott a különböző társadalomtudományok között. 1900-tól a lipcsei egyetemen folytatja tanulmányait, ahol a kísérleti pszichológia atyjától, Wilhelm Wundtól sajátít el ismereteket. Ugyanitt jogfilozófiát és társadalom-gazdaságtant hallgat. Saját visszaemlékezései arra engednek következtetni, hogy nagyfokú szociológiai realizmusa - ami később a terepkutatásokban mutatkozott meg igazán - a lipcsében töltött évek alatt fejlődött ki, elsősorban Wundtnak és a társadalomgazdaságtant oktató Karl Büchernek köszönhetően. Ugyancsak nagy hatást gyakorolt rá Goethe is; Gusti a társadalomtudományok művelése mellett előszeretettel olvasott szépirodalmi műveket. 1904-ben Lipcsében elnyeri a doktori címet Egoizmus és altruizmus. A praktikus akarat szociológiai motivációjához című munkájával. Ekkor már világosan látszik, hogy az eleinte a diszciplínák között csapongó tudós meglelte az igazi tudományágat: a szociológiát.
 A teljes szöveg megtekintése
PDF formátum
|
 Barley, Nigel: Egy zöldfülű antropológus kalandjai. Feljegyzések a sárkunyhóból.
Felföldi Barnabás recenziója
Kezdjük a száraz adatokkal: Nigel Barley angol szociálantropológus arra adta a fejét, hogy a Nyugat-Afrikában élő hegyi doajók között töltsön körülbelül egy évet, és eközben a doajó társadalomszerveződést és kultúrát tanulmányozza. Az erről szóló rendhagyó beszámolója afféle "amiről sohasem beszélnek a monográfiákban" típusú írás, és annak az ígéretével kecsegtet, hogy végre "zaftos" történeteket olvashatunk egy egzotikus és távoli nép kutatójáról. (Ki tudja, mit csinálnak annyi ideig ezek az antropológusok ott, azokon a távoli vidékeken?) Ez a várakozásunk mintha be is igazolódna, még ha nem is abban az értelemben.
Barley könyve tulajdonképpen anekdotikus történetek szövedéke, melyek körülbelül egy év eseményein vezetik végig az olvasót, nagyjából időrendben a terepmunka ötletének (kényszerének) fölvetődésétől az afrikai tartózkodáson keresztül a Nagy-Britanniába való hazatérésig. Ezekből a történetekből kikerekedik, hogy élete első terepkutatását miképpen élte meg személyesen az angol antropológus. A személyesség Barley könyvének kulcseleme, hiszen a tudományos etnográfiai írásokból, ha nem is teljesen (erről még szó esik bővebben), de általában hiányzik a "kutató mint ember" nézőpontja.
A monográfiákból többnyire nem olvasható ki, hogy milyen személyes kapcsolatokat ápolt a helyi közösség tagjaival, kit hogyan ítélt meg, mivel foglalkozott szabadidejében, gyötörték-e betegségek, mit és hogyan evett, hogyan osztotta be az idejét, mivel közlekedett, hol lakott és így tovább. A doajók kommunikációs szokásaival kapcsolatban például Barley leírja, hogy csak úgy lehet velük folyamatosan beszélgetni, ha az a fél, amelyik éppen a másikat "hallgatja", "komolyan a padlót bámulja, előre-hátra billeg, és körülbelül öt másodpercenként azt mondja: >igen<, >ez így van<, >jó<". Itt a figyelem kifejezésének sajátos helyi, azaz kulturálisan kódolt formájával szembesülhet az olvasó. Ez a "mindennapi apróság" még az átlagnál talán figyelmesebb, nyitottabb antropológusok számára sem azonnal nyilvánvaló. Barley mindenesetre körülbelül egy hónap múlva jött rá, hogy a bennszülöttek azért válaszolnak a kérdéseire tőmondatokban, mert a saját beidegződései szerint alkalmazott nonverbális jelzések (a másik szemébe nézünk és bólogatunk) Doajóföldön nem segítenek az interakció fenntartásában. Mivel az antropológusok legfőbb információgyűjtő módszerei közé tartoznak a spontán beszélgetések és a kevésbé vagy jobban strukturált interjúk különböző válfajai, ebben az esetben nem nehéz felismerni az összefüggést a kulturális különbségek, a személyes készségek és a terepmunka eredményessége között. A legtöbb ilyen "huncutság" viszont csak a bennszülöttek közötti kutatómunka folyamatában tapasztalható és érthető meg, mert lehetetlen egy kultúra egészéből előre, otthon felkészülni.
A teljes szöveg megtekintése
PDF formátum |
 Oláh Tibor recenziója - Egy tanulmánykötet elemző, bemutató olvasata
T. Kiss Tamás és Tibori Tímea - Egyén és köz(ös)sége - Mozaikok Hajós község életéből
Egy könyvet nagyon sokféle szemmel és érdeklődéssel el lehet olvasni, még akkor is, ha megírni csak egyféle perspektívából lehet. Gondoljunk az örök szerelmes történetre, Shakespeare Rómeó és Júliájára. Minden idők legszerelmesebb drámájának pszichológiai olvasata konklúzióként tartalmazza, hogy ha egy szerelmes párt elválaszt a társadalmi megítélés vagy a szerelmesek családjának másképpen-gondolkozása, akkor mindez csak a szerelmesek érzését és vágyakozását fokozza (s ezzel reprodukálja Rómeó és Júlia szerelmét). Persze említhetnénk egyéb példákat is, ami távolabbi nézőpontok közös fókusza lehet (pl. irodalom-közgazdaságtan).
T. Kiss Tamás és Tibori Tímea tanulmánykötete társadalomtudományi érdeklődéssel íródott. Az Egyén és köz(ös)sége címet viselő munkájuk először 1988-ban Hajósország címen jelent meg. Jelen munka egy kiegészített, kibővített második kiadás. A kötet tartalmazza a korabeli sajtóvisszhangokat is. Hajósország sajtóvisszhangjai joggal méltatják a kötet érdemeit, valóságfeltáró mozgalom tudományos eredményeként emlegetik, és megpróbálnak a kötet alapján egy képet alkotni a község jelentőségéről. Bemutatják a történelem főbb fordulópontjait, az érdeklődést fölkeltve Hajós községet és történetét bemutató kötet iránt. A könyv (második kiadás) mai megítélése, a sajtóvisszhangok egészen más lehetőséget kínálnak, mint egykoron. Ez nemcsak a tanulmánykötet kiegészítésének köszönhető, hanem az azóta eltelt időnek, a társadalmi élet megváltozásának is. A falu szerepe a rendszerváltást követően még inkább háttérbe szorult, és a mai multikulturális értékkel bíró rohanó ember számára, az egykor volt tradicionális értékek már - ha nem is teljesen érthetetlenek - misztikusan és maradian hatnak. Mindezt tükrözi a második kiadás címe: az Egyén és a köz(ös)sége - Mozaikok Hajós község életéből. Az új cím szélesebb nézőpontot sugall a leendő olvasónak, ahol háttérbe kerülnek a község viszontagságai, és az azokat megélő egyén kerül a középpontba. Az egyén, aki maga választja meg az őt befolyásoló közösségét. Már nemcsak egy (jelentős) társadalomtudományi munka, hanem bölcsészeti is (benne az egyén és az ő történelme, közössége). Az egyénről nem beszélhetünk a közössége nélkül. Ha egyetlen egy ember lenne csak, és nem tudna másokról, akiket szerethet, vagy éppenséggel gyűlölhet, és nem lennének társai, akikkel szövetkezhet egy cél elérése érdekében, akkor semmiféle emberképpel nem rendelkezhetne, és alig különbözne egy fától. A közösség éppúgy alakítja az egyént, ahogy az egyén is meghatározza és formálja a közösséget. Hajósország polgárát a hajósi értékrendek határozzák meg; ma már elképzelhetetlen az ennyire zárt kis közösség. Ma az embert egy globális közösség, környezet veszi körül, és sokszor ellentmondó normák alakítják és határozzák meg a mindennapi életét. Az egyént mindez megrémíti, gondoljunk csak a halálos betegségek statisztikai adataira. Igen, csakhogy ez a globális közösségre vonatkozik, amit az egyén nem képes átfogni, kellőképpen megérteni. Hajósország polgára számára az létezett, amit a közösségében megtapasztalt. A könyv második kiadásának egyik fejezete egy család három generációjával készített interjú, amely alátámasztja a fent említetteket, amikor is a kis közösség (falu) értékei elvesznek, az egyént meghatározó értékrendek szélesednek, egymásnak ellentmondanak. De ne engedjünk a romantikus érzéseinknek, és ne foglaljunk állást az egyén közösségének mivoltát illetően. A tanulmánykötet sem teszi, hanem föltár, bemutat, és a jövő tudományos gondolkodását kérdezi.
A teljes szöveg megtekintése
PDF formátum |
 Kultúrák találkozási pontjain
Fehérvári Marcell interjúja A.Gergely Andrással
F.M.: Két új antropológiai kötet bemutatására vállalkozva, s kiadójuk elszánt szándékát értékelve (miszerint sorozat indul e most megjelent opuszokkal), aligha lehet elkerülni a közös vonások és az eltérések elősorolását. A Nyitott Könyvműhely Kiadó kulturális antropológiai jegyzékébe frissen bekerült művek (lásd bővebben www.nyitottmuhely.hu) arra vállalkoznak, hogy részint szakmai-oktatási céllal, részint a szélesebb olvasóközönséggel ismertessék a magyarországi kulturális antropológia jelen állását. Miként teszik ezt, és milyen reményeket fűznek a most boltokba került két kötettel.
A.G.A.: A Nyitott Könyvműhely nem először (és remélhetően nem utoljára) jelentkezik antropológiai művekkel. A tavaly kiadott A tükör két oldala. Bevezetés a kulturális antropológiába című kötet, vagy az egy évvel korábban megjelent Még találkozunk. egyaránt Boglár Lajosnak állít emléket írásai, vagy a Vele készült hosszú életút-interjú közreadásával. A hazai szaktudomány egyik intézményének (s köztük is a legelsőnek, a Boglár Lajos alapította ELTE Kulturális Antropológia Tanszéknek, utóbb Szakcsoportnak) speciális érdeklődését tükrözően magának az alapító atyának állít írott emlékművet a Könyvműhely új két kötete is. Ezek azt az utat világítják meg, melyet az oktatók, kutatók és felsőbb éves hallgatók körében Boglár Lajos budapesti iskolájának követői járnak. A kulcskérdés persze közvetlenül a szándékból adódik: kell-e a magyar antropológiának ennyi hódolattal illetnie egyetlen személyiséget, iskola-alapítót, miközben még számos más út, megannyi kutatásmódszertan, seregnyi elméleti alternatíva kínálkozna.
A teljes interjú megtekintése
PDF formátum |
 Modla Zsuzsanna
Recenzió Papp Richárd Van-e zsidó reneszánsz? című munkájáról
Az alábbiakban Papp Richárd kulturális antropológus Van-e zsidó reneszánsz? címet viselő esettanulmány-gyűjteményének recenzióját igyekszem papírra vetni. Reményeim szerint, soraim egyszerre adnak majd néminemű betekintést ezen irodalomba - még ha nem is az egyes fejezetek rezüméi segítségével -, s egyszersmind valamiféle kommunikációt is megkísérelnek a szöveggel.
Az alábbiakban Papp Richárd kötetének lapozgatása során kelt észrevételeimet közlöm, avagy inkább reflexiókat, mert hisz aligha lehet több, amit egy egész sor tanulmány "ellenében" itt módom nyílik elmnondani. Részben, mert írásomban némi interpretáció is magában foglaltatik majd - ez elkerülhetetlen egy szöveggel folytatott (kritikai) diskurzus során -, részben mert számomra mindez az értelmezési szférán túl is fontos, s részben (és nem kevéssé) mert, véleményem szerint ily módon járok el helyesen, minden olvasónak mintegy kezébe adván a döntés jogát, mennyire tart kompetensnek jelen ismertetés megírására. Merthát kulturális antropológia szakos hallgatóként Papp Richárd tanítványa vagyok, aki érdekelt a vallásantropológia tárgyában és egyúttal észrevételei közlésében is. Bízom abban, gondolataimat nem determinálja, hogy egy tanárom könyvéről írok, abban azonban már kételkedni kényszerülök, hogy "ítéletemmel" valóban hozzájárulhatok a mű kritikai recepciójához, lévén saját kutatásaim alkalmával egyebek mellett az Ő írásai vezettek, Ő volt az, aki észrevételeivel segített munkámban. Voltaképpen jómagam is láncszemévé lettem annak a sornak, ami talán karakteresen kirajzolódik a műből, s melyben Papp Richárd respektusát és háláját, egyszersmind mestereivel - Boglár Lajossal, Rékai Miklóssal - való diszkusszióját kell látnunk. Jóleső érzés ez számomra, de kételyeimet csak fokozza az, ami saját érdekeltségeim és illetékességem együttesét illeti.
Summa summárum, az olvasót arra kérem, benyomásaim tekintetében legyen szkeptikus, írásommal szemben legyen kritikus; a legjobb, amit tehet, magával a könyvvel való megismerkedés - bár én mélyen hiszem, hogy mindig ezt az attitűdöt segíti "járható útra" maga a kritikai olvasat is.
A teljes szöveg megtekintése
PDF formátum |
 Sebály Bernadett - John H. Weakland: A játékfilm mint kulturális dokumentum
A mozgókép, mint a huszadik század egyik legcsodásabb találmánya, óriási teret nyitott az audio-vizuális kultúra lehetőségeinek. A film műalkotás, korrajz, szakma, szenvedély, dokumentum és még ki tudja, mi minden.. Egy külön világ.
A film, mint tudomány, művészet, dokumentáció, egyfajta eszköz egy közvetett közlésfolyamatban, de nem statikus csatornaként működik, hanem a kommunikáció mindig változó, képlékeny talaját adja minden egyes darabjával. E képlet változóját pedig a sok befogadó különböző személyisége, érzékenysége, eltérő körülményeiből adódó (kor, társadalmi háttér, személyes tulajdonságok és képességek) más-más értelmezése adja.
Weakland, tanulmánya elején, rámutat a játékfilmek kulturális információértéke iránt megnőtt érdeklődésre a nagyközönség és a szakemberek (filmesek, kritikusok, esztéták, moralisták) részéről egyaránt. A filmek antropológiai szempontú vizsgálata azonban - az utóbbi harminc évben e témában született számos tanulmány ellenére - eléggé elhanyagolt terület. Ez a módszer az antropológia talaján állva, igen eltér az egyéb tudományos megközelítésektől, de specialitása ellenére meglepően közel áll a hagyományos antropológia felfogásához és módszereihez.
A teljes tanulmány megtekintése
PDF formátum |
 Doszpoly Márta - A film, mint az antropológia forrása
Sára Sándor: Feldobott kő - filmelemzés
A cigánytanya jelenetei nemcsak képileg, de zavarba ejtő kérdéseivel, megrendítő humánumával is filmművészetünk legszebb pillanatai közé tartozik. Ennek a jelenetnek a képkockáján egy fiatal cigánynőt láthatunk,. akinek az államilag elrendelt orvosi csoport éppen kopaszra vágja le a haját a fertőtlenítés kapcsán. A kép csak látszólag mutat nyugodtságot, hiszen a felszín alatt ott lapul a mély drámai feszültség, a kegyetlen emberi cselekedet. A nyugodtság a nő két szeméből árad, mely egyfajta beletörődést sugall kinézve a képből, bal oldal felé tekintve talán saját jövőjét látja. Bár a fotográfiát nem követi hang, mégis halljuk a borotva hangos kattogását, mely megfosztja a cigánynőt hosszú, barna lobogó hajkoronájától. A borotva, a még megmaradt tincs, valamint a kopasz fejbőr dinamikát ad a képnek. Sára Sándor első maga rendezte nagyfilmje a Feldobott kő felsorakoztatja Sára legfőbb művészi értékeit, a képlátás és az ábrázolás mélységét, humánumát, szenvedélyes igazságkeresését, költői képeinek kifejező plaszticitását, gazdag taralmát.
A teljes szöveg megtekintése
PDF formátum |
 Ángyán Katalin - "Miért laksz te itt? Nem jobb neked ott, ahonnan jöttél?"
Az idegen értelmezési lehetőségei Dušan Makavejev Montenegró című filmjében
A művészetben gyakran használt eszköz, hogy a művész két különböző minőség egymás mellé helyezésével, két távoli dolog ütköztetésével provokálja nézőjét, hogy az megváltoztassa addigi gondolkodásának sémáit, a műalkotás hatására új felismerésekhez jusson, képes legyen új fogalmak megalkotására. A Montenegró című film kezdő képsorainak hatása az erőteljes képi és verbális kontrasztoknak köszönhető. Makavejev az ellentétek-aktus kiváltó erejére építi filmjét, két egymástól merőben különböző kultúra képeit helyezi egymás mellé úgy, hogy a közvetített elemek közti összehasonlítás a néző számára elkerülhetetlen legyen. Jugoszláv bevándorlók Svédországban; Európának mind földrajzi, mind kulturális értelemben véve két szélsőségét képviselő társadalmáról van szó. A filmen a svéd fejlett fogyasztói társadalom, a jóléti mintaállam, és a művelt Nyugat által gyakran csak "balkániként" aposztrofált, volt Jugoszlávia migráns népességének találkozását láthatjuk, Dušan Makavejev rendező értelmezésében....
A teljes szöveg megtekintése
PDF formátum |
 A. Gergely András - Találkozások. Moldvai cigány zenészek Stockholmban
Hajnal László Endre fotósorozatáról
A Hajnal-képek alighanem mindig a találkozásokról szólnak. Kultúrák, etnikumok, szerepek, képzetek, marginalitások randevúznak egymással a legkülönbözőbb helyszíneken, a rajtuk kívülálló csopotokkal-kultúrákkal, a fotóssal, s a nézővel is. Hajnal találkozott már terézvárosi romákkal, barlanglakó romákkal, tengerparti romákkal, menekült vagy bevándorló romákkal - s most egy moldvai fúvós cigánybandára talált rá.
A mostani találkozások a kulturális másságon belüli, vagy ahhoz kapcsolódó látszategzotikum lenyomatai. A nem-paraszti (gázsó) kultúra fut össze itt a cigány vándorral, az "archaikusan autentikus" az egzisztenciálisan és példázatosan modernnel, s a "nem-tudományos" interpretáció a naivval. A családi és/vagy mikroközösségi érintkezések példájaként itt kevésbé az állandósult egzotikum áll a fókuszban, s nem is valamely "túlélő változatú" szerepként, hanem az idegen környezet sajátként elfogadási folyamatában. Nem az egzotikushoz hazatérő, hanem az abból mintegy "kiránduló" teremt itt összefüggést a konferencia tematikájával....
|
 Vincze Kata Zsófia - Városantropológiai építmények
A helytörténeti vagy városmonográfiák rendszerint olvashatatlan módon a pontosság-adatoltság-tárgyszerűség még mindig sok helyen kizárólagos hitelességnek örvendő módszerével írnak le egy várost. Eszerint úgy tűnik, hogy egy város adatolható, mérhető, számlálható, és történetiségének illusztrálása gyakran kimerül a tapintható változások kronologikus egymás után rendezésben, ahol a tárgyak, utcák, épületek egy évszámot illusztrálnak, mintha a jelenhez alig, vagy csak relikvia-minőségükben volna közük. Az efféle város-leírás általában a teljesség fáradtságos, mindent-leírtság illúzióját kelti, melyhez legfeljebb újabb és újabb "adalékok" járulhatnak, ám kérdések, gondolatok, történetek már ritkábban. Azonban ha elfogadjuk, hogy egy várost nem lehet néma múzeumként csupán adatolható jellemzői alapján leírni, elmondani, megragadni, még akárhány oldalon sem, akkor az ilyen munkák részleteikben "hasznosak" lehetnek ugyan, de semmiről sem szólnak....
|
 A. Gergely András - Harambee. Tanulmányok Füssi Nagy Géza 60. születésnapjára.
Mit is kezdene az ember egy könyvtári polcon, vagy a könyvesboltban reámosolygó kötettel, melynek idegen címe legalább arra késztet, megnézzem, miről szól, ki írta, miért rejtőzik az idegenes szó vagy név jelentése mögé.?! Az amúgy látványos, leszálló est előtti kékek és alkonypir körvonalazta borítóról két afrikai sziluett sejlik föl. De micsoda az a Harambee.?
A kötet belső címlapjáról már az is kiderül, hogy a 60 éves Füssi Nagy Géza születésnapi üdvözlésére formált műről van szó, szerkesztette Sebestyén Éva, Szombathy Zoltán és Tarrósy István. A négy név így együtt már sok, a kötet vastag (459. oldalán érnek véget az angol rezümék), s ha üdvözlés, hát bizonnyal valaki olyané, aki erre méltó volt.
Megtekintés....
|
|
|