Gaduliya Lohar-ok a történelemben - Satya Pal ruhela tanulmánya nyomán
(In:Society, Economy and Folk Culture of a Rajathani Nomadic Community, Indian Publishers' Distributors, 1999, Delhi, 11-26p)
A Gaduliya Lohar-oknak nincsen írott történelme. Származásuk története az íratlan múlt ködfátyolába burkolózik. Mégis nagyon komolyan hisznek abban, hogy nem említhetőek egy lapon a városokban és a falvakban élő Malviya és Maru kasztbéli kovácsokkal, akiket maguknál alsóbbrendűeknek tartanak. E felsőbbrendűség alapját az adja, hogy történelmi emlékezetük és hagyományaik szerint őseik a felsőbb Rajput kasztok közé tartoztak, s valamikor Chittorgarh erődjében, valamely Rajput uralkodó szolgálatában a harcosok számára fegyvereket készítettek. A másik fontos tradíció szerint őseik akkor tanulták meg a vándor kovácsmesterséget, mikor el kellett hagyniuk az erődöt miután egy muszlim uralkodó megtámadta Chittorgarh-t. Így a mai napig a történelemben hősies szerepet betöltő népcsoportként definiálják magukat, akiknek történelme szorosan összefonódik a híres Chittorgarh-i erőddel.
Ugyanakkor egyetlen ismert Rajathan-i történelmi forrást sem találtunk, melyben valamiféle utalás lett volna erre a közösségre. Még Tod "Rajastan-i krónikák és régiségek" c. munkája sem tesz említést róluk, pedig ezt a munkát úgy tartják számon, mint a legteljesebb, leggazdagabb gyűjteménye a Rajasthan-i legendáknak és történeteknek. Ojha, Gehlot és Raghuveer Singh nagybecsű munkái sem tesznek említést a Gaduliya Lohar-okról. Az egyetlen munka, ahol egy rövid említést találni róluk, az Kaviraj Shyamal Dass-nak, Marwar állam jogtörténészének munkája, a Veer Vinod (1886):
"Azt mondják magukról, hogy ők régen Chittorgarh erődjében éltek. Amikor az erőd muszlim kézre került, akkor elhagyták Chittorgarh-t és megfogadták, hogy addig nem telepednek le sehol, amíg Chittorgarh erődjét korábbi vezetői vissza nem foglalják."
Ez a leírás semmiféle konkrétumot nem tartalmaz. Hasonló a helyzet az 1891-ben íródott Merwar-i cenzus jegyzőkönyvében talált leírással is:
"Ők magukat Rajput-oknak tartják. A muszlim fennhatóság ideje alatt, egy Chittorgarh-i öldöklés során őseiket is támadás érte. Hogy életüket mentsék, kovácsokká lettek, és megfogadták, hogy amíg elégtételt nem vesznek a muszlimokon, addig nem telepednek le sehol, hanem vándorolnak szekereikkel."
A muszlim uralom ideje alatt Chittorgarh erődjét több alkalommal is megtámadták. Mivel ezekből a leírásokból sem a Chittorgarh-i uralkodó neve, sem az erődöt megtámadó muszlim uralkodó neve nem derül ki, ezért ezek a leírások homályosak, bizonytalanok maradnak.
1941-ben Webb a Galuliya Lohar-ok eredetét kutatva anyaggyűjtésre indult. Néhány adatközlője a származás történetével kapcsolatban felvetette Rana Pratap nevét. Noha Webb maga nem hitt a történetben, megemlítette tanulmányában. Fontos megjegyezni azt is, hogy végkövetkeztetéseiben soha, egyetlen alkalommal sem említette Rana Pratap nevét. Anélkül, hogy ezt figyelembe vették volna, egy seregnyi író - köztük Ram Singh, G.K. Panwar, Mahendra Saksena, Aidan Singh, Rana Mehta, B.D. Sharma, stb. - cikkeikben, a kormányzat, az All India Gadi Lohar Seva Sing nevű szervezet és mások, pamfletjeikben és publikációikban, popularizálták ezt a Webb által lejegyzett történetet, vagyis, hogy a Gaduliya Lohar-ok ősei valamikor Rana Pratap-ot szolgálták. A kutatás során számos adatközlőnk - mint Ganeshji, Baluji Ajmerben, vagy Mohanlal Lagore-ban - elmondták nekünk, hogy a Rana Pratap nevéhez fűződő történetet az All India Gadi Lohar Convention - azaz az Gadi Loharok össz-indiai gyűlésén - mondták el nekik és terjesztették közöttük el, Chittorgarh-ban, 1955-ben. Azelőtt soha nem hallották Rana Pratap nevét az öregektől, noha arról tudtak, hogy néhány évszázada Chittorgarh-ból indultak útnak őseik.
Néhány író azonban nem vette figyelembe a fenti történetet és a Gaduliya Lohar-ok kapcsolatát Rana Pratap-pal. Chandra Gupta Varshendya megállapította, hogy ennek a népcsoportnak a kialakulása három eltérő időpontban is megtörténhetett: először 1303-ban, amikor Allaudin Khilji császár megtámadta Rana Ratan Singh-et, a második lehetőség 1567-ben Udai Singh uralkodása alatt következett el, majd a harmadik, 1572-ben, amikor Rana Pratap a történelemből jól ismert fogadalmát megtette (Többféle variáció ismert e fogadalomról is. Az egyik legelterjedtebb szerint a csatákban győztes, nagyszerű harcos uralkodó fogadalmat tett, hogy ameddig Delhi idegenek kezében van, nem hajlandó meghódolni a muszlim hódítók előtt, még akkor sem, ha felszólítják erre. - a ford.). Ramesh Gumarthi az első lehetséges alkalom mellett tette le a voksát, míg Vishwa Deo Sharma inkább a második lehetőség mellett érvelt. Mohan Lal, a Chittorgarh erőd legidősebb idegenvezetője, e sorok írójának egy további lehetséges alkalomról számolt be. Amikor Khanwa-nál, 1527-ben, Rana Sanga-t megtámadta Babar, védelmezői a csatából kimenekítették őt, és a közeli Baswa nevű faluba vitték. Mikor magához tért, fogadalmat tett, hogy, mint vereséget szenvedett ember, többé nem tér vissza Chittorgarh-ba.
Láthatóan különféle nézőpontok tartják magukat és sokféle lehetőség elképzelhető, ugyanakkor valódi, megbízható bizonyítékot nehéz találni e nép eredetét tekintve.
A hagyomány
Van néhány hagyományos történet, mely igen népszerű a Gaduliya Lohar-ok körében. Webb kísérletet tett arra, hogy minden egyes történetet összegyűjtsön. Alapvetően kétfélét lehet megkülönböztetni. A történetek első csoportja a származásról szól, míg a második arról mesél, hogyan, milyen körülmények között lettek az ősök kovácsokká. A második csoportba tartozók arról mesélnek, hogyan és miért hagyták el Chittorgarh erődjét, s hogyan folytatták aztán életüket. Ezen elbeszélések között vannak olyan variánsok, melyek mitikus köntösbe bújtatva adják elő a történteket. A Lohar-ok eredetét Parvati istennővel hozzák kapcsolatba, aki megáldotta Sujni-t, egy Tinkhi Maharaj nevű kovács leányát, vagy Shiva-val, aki nagylelkűen kalapácsot, fogót és üllőt készített az éhező és hajléktalanul bolyongó Chittorgarh-i Gaduliya Lohar híveknek. Az egyik hagyományos történet szerint, amit Webb is rögzített, a Gaduliya Loharok eredete egy Lohar népi istenség, Aie Lacha átkához kapcsolódik.
Kutatásunk során ezen a téren azt tapasztaltuk, hogy az adatközlők többsége egyszerűen a Webb által összegyűjtött történetek valamelyikét adta elő. Noha mindenki úgy emlékezett, hogy ők valamikor Chittorgarh erődjében éltek, valójában senki nem tudott egzakt tényeket elmesélni a vándorlások kezdetéről. Amikor e sorok írója megkérdezte Harji Gaduliya Lohar-t Manglias-ban (Ajmer kerület) közössége eredetéről, a következő történetet mondta el, mely történet csak töredékeiben lett rögzítve Webb által:
"Évszázadokkal ezelőtt Sambhar (egy város, nem messze a sós vizű Sambhar tótól, Rajasthanban) volt a fővárosa a Chauhan Rajput-oknak, akik a helyi istenséget Shakam-bari-t, és a közeli zarándokhelyet, Davyani-t szolgálták és tisztelték. Amikor a város vezetőjét, Prithvi Raj Chauhan-t megtámadta és elhurcolta az országába Mohammad Gauri, akkor Sambhar lakóinak sok nehézséggel kellett szembenézni. A Chauhan családok sorra hagyták el a várost: néhányan Madhya Pradesh államba vándoroltak, néhányan a közeli Marwar állambéli Barmer-be, megint mások pedig szétszóródtak mindenfelé az országban."
"Azok között, akik Marwar-ba költöztek, Umarket közelében, egy Soda nevű faluban, volt egy fiatal Chauhan Rajput vezető, akit Ugam Singh-nek hívtak. Ugam Singh szenvedélyesen szerelmes volt a Gujarat-i Parangar uralkodójának, Rilmar Singh-nek szépséges leányába, Aie Lacha-ba. Szerette volna feleségül venni, de Rilmar Singh ellenezte a házasságot. Amikor Ugam Singh Rilmar Singh elé járult, hogy megpróbálja őt meggyőzni, változtassa meg véleményét és támogassa az eljegyzést, az utóbbi megfenyegette, hogy megöli őt az összes kísérőjével együtt. A megrémült vezér és kísérete Ajmer-be menekült, hogy segítséget kérjen az ottani Chauhan Rajput vezértől. A vezér azt mondta, ő képtelen segíteni nekik, és azt tanácsolta, kérjenek segítséget Chittorgarh uralkodójától, aki köztudottan egyike volt a legerősebb hercegeknek Rajasthan-ban. Bánatában, és mert szégyellte kedvese gyáva viselkedését, Aie Lacha, aki akkor már terhes volt, többször megátkozta Ugam Singh-et, kísérőit, saját apját és családját és minden tanácsadót, hogy legyenek hajléktalan, örökké vándorló kovácsok, és a napi betevőt csak nagy nehézségek árán tudják megszerezni, amiért csalódást okoztak neki és szerencsétlenné tették őt a szerelemben. Átka a következőképpen hangzott:
'Örökké éhezve bolyonghattok,
Soha nem lakhattok jól.
Soha nem alhattok kényelmes ágyban
Örökké haldokoltok az éhségtől, míg az átkom hat.'
Rövid idő elteltével Aie Lacha világra hozott egy törvénytelen gyermeket, Khetla-t, majd nem sokkal ezután öngyilkos lett, oly módon, hogy lenyelt egy adag ún. 'amal ra gola'-t (egy kis golyó ópiumot). Azóta használják a Gaduliya Lohar-ok a 'golya' szót, ami annyit jelent 'förtelmes gyilkos' (mint az a szörnyű ópium golyó, mely elvette Aie Lacha életét). Ezt a kifejezést veszekedések során gyakran hallani tőlük. Átka hatásosnak bizonyult. Apjára hamarosan nehéz napok köszöntöttek. Családjának el kellett hagynia Parangar-t. Egy idő után Chittorgarh-ba mentek, hogy valamiféle lehetőséget keressenek, amiből meg tudnának élni. Ott harcosokként alkalmazták őket, s feladatuk Ugam Singh és kísérőihez hasonlóan az volt, hogy vasból fegyvereket készítsenek a hadsereg számára. Lohargarh-ban laktak, közel az erődhöz. Híresek voltak két különleges ágyú készítéséről, az ún. 'Kankra Pani'-ról, amivel hegyeket lehetett kaviccsá zúzni, és a 'Dhur Dhani'-ról, mellyel a környék minden dicsőségét porba lehetett dönteni."
"Amikor Akbar seregeinek közeledtéről hír érkezett Chittorgarh erődjébe, Udai Singh és összes családtagja új fővárosába menekültek, miután az erőd védelmével megbízta Jaimal-t és Phatta-t. Amikor az erőd az erős támadások következtében úgy tűnt, végleg Akbar kezére kerül, Udai Singh és Rilmal Singh emberei egy titkos északi ajtón, a 'Lakhota Gari'-n keresztül kiszöktek a várból, s elrejtőztek egy távoli erdőben. Miközben ott rejtőztek, Akbar és a serege elhagyta az erődöt. Próbálta magával vinni az említett csodafegyvereket, de azok félig a földbe voltak ásva és csodás erejüknek köszönhetően mozdíthatatlanok voltak. Mégis, három fontos dolgot magával vitt az erődből: a 'Kankrot Kunwar'-t (a főkapu hatalmas ajtóit), a 'Ranjit Nagada'-t (a Rajputok lelkesítő csatadobját) és a 'Sam-Chirag'-ot (a csodás gyertyát, mely víz alatt és erős szélben sem aludt ki)."
"Akbar távozása után a Rajput kovácsok, akik kimenekültek a várból, visszatértek, hogy megnézzék, mi is történt az erőddel. Mindenhol halál és pusztítás fogadta őket, de a legmegrázóbb számukra az volt, hogy a templomokat porig rombolták, és a brahmin papokat lemészárolták. Oly nagy méreteket öltött a mészárlás, hogy a hadsereg testéről leszedett 'janeoo' (a magasabb kasztbéli hinduk által viselt zsinór) súlya 74 és fél kosárnyi volt. Felbőszülve e mértéktelen erőszak láttán és tudva, hogy ezen a helyen megélhetésüket is elveszítették, fogadalmat tettek, hogy a következő tabukat megtartják, amíg a vár dicsőségét és szabadságát vissza nem szerzik:
1. Nem térnek vissza Chittorgarh erődjébe, s mégcsak nem is néznek rá többé.
2. Nem élnek állandó letelepedett életet.
3. Nem gyújtanak fényt esténként (hiszen életük fénye, vagyis hírnevük és erejük becsülete elveszett).
4. Nem tartanak maguknál kötelet, hogy a kutakból vizet meríthessenek.
5. Az ágyat soha nem tartják megfelelő módon a szekéren (valójában ez a következő képpen hangzott: fektesd az ágyad fejjel lefelé, s halj meg úgy, mint egy vándor!).
"Végül keresniük kellett maguknak valamiféle foglalkozást, hogy valamiből meg is tudjanak élni. Balszerencséjüknek ezen a pontján az Úr Shiva segített rajtuk. Megjavíttatta velük kerekét oly módon, hogy három vas szerszámot készített nekik: az 'eran'-t (üllő), 'sandasi'-t (fogók) és a 'ghan'-t (kalapács). Mindezt Ő maga készítette, azon a szent helyen és pillanatban. Így aztán elfogadták a vándor kovácsok mesterségét. Idővel több, korábban Chittorgarh-i Rajput, különféle klánok tagjai, csatlakoztak hozzájuk. Ily módon ők mindannyian Gaduliya Lohar-okká lettek."
Ez a hosszú történet, amit Harji Gaduliya Lohar mesélt el, nagyon érdekes, mivel benne a mitikus elemek jól láthatóan keverednek néhány valóságos történelmi ténnyel. Mégsem hozza kapcsolatba direkt módon a Gaduliya Lohar-ok történetét Rana Pratap nevével.
Ígyhát a feladat, hogy a Gaduliya Lohar-ok eredetét felkutassuk, láthatóan egyre nehezebbnek tűnik. A történelmi kitalációk kis szikrái, mitikus köntösbe bújtatva és tradicionális történetekként előadva nem visznek minket közelebb célunkhoz.
Így aztán e sorok írója arra tett kísérletet, hogy alaposan tanulmányozza a szokásokat és a nyelvet, hogy hátha ott talál valamiféle kulcsot, mely közelebb vihetné a probléma megoldásához. Ezen összefüggések mentén haladva a következő fontos megfigyelésekről kell beszélni:
1. Minden Gaduliya Lohar tart ún. "ratjaga"-t (virrasztást) Aie Lacha-ra emlékezve, egy nappal az esküvő előtt és után, a menyasszony és a vőlegény szálláshelye előtt. Vallásos énekeket énekelnek egész éjjel azért, hogy Aie Lacha enyhítse átkát, s hogy a házasság sikeres legyen.
2. Az esküvő második napján az ifjú házasoknak néhány, már házas asszony előtt az ún. "Khetla imádatot" kell bemutatni. A "ghughri"-t (búza ás cukorból készített édes szirup keveréke) a szent tűzbe helyezik, hogy e felajánlással kérjék Khetla-t (akiről úgy tartják Aie Lacha törvénytelen gyermeke), nehogy feldúlja az új pár boldogságát.
3. Minden Rajasthani Gaduliya Lohar, s azok a csoportok is, melyek más államokban élnek szétszóródva, ugyanazt a nyelvjárást beszélik. E nyelvjárásban túlsúlyban vannak a gujarati nyelvi elemek.
4. Mielőtt meggyújtják a halotti máglyát, a Gaduliya Lohar-ok nevén szólítják az elhunytat, s így szólnak hozzá: "Most egyenesen Chittor-ba mész, s ott megpihensz, ne térj vissza hozzánk semmiféle szellem alakban, hogy háborgass minket." Ez bizonyítja, hogy Chittorgarh mára a Gaduliya Lohar hitvilág szerves részévé lett.
5. Még manapság is azt tapasztalni, hogy a nomád Gaduliya Lohar-ok nagy része tartja az öt tradicionális tabut, amit a Chittorgarh-i vár elhagyása után őseik megfogadtak - a letelepedéssel, a kötéllel, a gyertyával és az ággyal kapcsolatban. Évszázadok óta a fogadalom szerint teszik fel vándorláskor szekerükre az ágyat, lábaival az ég felé fektetve.
Az, hogy a történetben elmondott helyek, mint a Sambhar-tó, Soda, Ajmer, vagy a Lohari Ghati Chittoirgarh erődjében valóban létezik, a történelmi események, melyekről pontosan tudjuk hogy megtörténtek, mint Akbar támadása a Chittorgarh-i vár ellen 1567-68-ban, stb. nem vitatható tények. Így semmi okunk arra, hogy Harji Gaduliya Lohar történetében kételkedjünk.
Van azonban egy alapvető nehézség, ami miatt mégsem tűnik elfogadhatónak e közösség összekapcsolása Rana Pratap-pal, ahogyan ezt sokan teszik. Évekkel azelőtt, hogy Akbar megtámadta Chittorgarh várát, az uralkodó, Udai Singh Kumbhalmer-ben megalapította új székhelyét. Amikor Chittorgarh-t megtámadták, egész családjával együtt ide menekült az uralkodó is. A néhány történelmi forrásban megtalálható, kitűnő, élményszerű leírások egyikében sem lehet arról olvasni, hogy Pratap herceg maga is harcolt volna a csatában. Sőt, ami azt illeti, történelmi források szerint, hercegsége ideje alatt nem vett részt aktívan a politikai életben. Csak apja halála után, 1572, február 28.-án vallott színt először és fejezte ki felháborodását apja gyáva tette miatt. Ekkor határozta el, hogy visszaszerzi klánja elveszett becsületét. Ekkor tette meg híres esküjét, hogy életét feláldozza e cél érdekében. Később seregei megütköztek Akbar seregeivel, 1576 júniusában, Haldigati-nál. Noha a csatában vereséget szenvedett, egyre többen kezdték tisztelni, s hamarosan országszerte híres lett bátorságáról és hősiességéről.
Láthattuk, hogy a történeti hagyomány és a kultúra egyes elemei szerint, a Gaduliya Lohar-ok ősei valószínűleg Chittorgarh 1567-68-as ostroma után hagyták el a várat. S ha ez igaz, akkor Rana Pratap neve fel sem merülhet ebben a történetben. Ugyanakkor látnunk kell azt is, hogy a Gaduliya Lohar-ok, noha az esküjükhöz híven a nehéz, mindenfajta kényelemtől mentes életmódot vállalták, ugyanakkor nem szívesen hozták, hozzák magukat összefüggésbe az akkori uralkodóval, Rana Udai Singh-gel. Így aztán úgy döntöttek, hogy egyszerűen csak "Chittodi Rajput Lohar"-okká lesznek, azaz Chittorgarh Rajput kovácsaivá.
Az efféle elnevezés még ma is gyakori és kedvelt különféle államokban. Később, mikor Rana Prtap hírneve egyre nőtt, bizonyára csábító volt számukra, hogy egy ilyen ismert személyiséggel hozzák összefüggésbe saját népcsoportjukat, történetüket. Ez egy egészen normális reakció, hiszen ki ne akarna osztozni a hírnévben és dicsőségben, s ugyanakkor ki akarna osztozni a szégyenben?
A Gaduliya Lohar-ok társadalmi degradációja
A Gaduliya Lohar-ok társadalmi változásainak rekonstrukciója az elmúlt évszázadokban igen nehéz, mivel semmiféle írott forrás nem áll rendelkezésünkre. A Gaduliya Lohar-októl gyűjtött információkat és kultúrájuk alapos tanulmányozását véve alapul, megkíséreljük felvázolni e közösség kultúrájának történelmi vetületét. Ezt azért tartjuk fontosnak, mert úgy gondoljuk, hogy valamiféle segítséget nyújthat e népcsoport jelenkori kulturális-, társadalmi szerveződésének megértéséhez.
Sok meggyőző bizonyíték szól amellett, hogy a Gaduliya Lohar-ok ősei korábban valamely Rajput alkasztokba tartoztak. A mai Gaduliya Lohar társadalom több alcsoportra tagozódik, melyek megfelelnek bizonyos Rajput kasztoknak, mint a : Panwar, Bodana, Chauhan, Rathore, Dabi, Solanki, Sankhala stb. Követve a magasabb kasztbéli Rajput hagyományokat, a Gaduliya Lohar-ok a mai napig nem gyakorolják a kereszt-unokatestvér és a párhuzamos-unokatestvér házasságot. Rajput eredetüknek egyik legfőbb bizonyítéka az, ahogyan más Hindu kasztokkal viselkednek. Magasabb rendűeknek tartják magukat a Deshi Lohar-októl és a Malviya illetve Maru kasztbéliektől, akik többnyire falvakban és városokban letelepedve élnek. Mivel büszkék Rajput eredetükre, nem étkeznek velük együtt, nem házasodnak velük és egyáltalán nem tartják velük a kapcsolatot. Mivel egy Malviya vagy Maru Lohar nem tart igényt az előkelőbb Rajput eredetre, és többé-kevésbé elégedett alacsonyabb társadalmi statusával a hindu kasztrendszeren belül, egy Gaduliya Lohar, - beszéljen bármikor, bárkivel - minden egyes beszélgetésben igyekszik felemlegetni és bizonygatni az ő Rajput származását. Bizonyos államokban, ahova néhány Gaduliya Lohar az utóbbi években vándorolt el, elvárják környezetüktől, hogy őket Rajput Lohar-oknak, Chitodi Lohar-oknak vagy Chittoriya Rajput Lohar-oknak szólítsák. Ezek a tények mind arra engednek következtetni, hogy hinnünk kell a Gaduliya Lohar tradíciónak, miszerint őseik Rajput-ok voltak.
Amint őseik elhagyták Chittorgarh erődjét 1568-ban, attól a pillanattól kezdve összekötötte őket a fogadalom a korábban már említett öt tabu megtartására. "Ma és mindörökké, ha egy Rajput a Moghul-ok elől menekül, közöttük mindig menedékre és védelemre talál, tiszteletük és szeretetük jeléül, amit a Chittorgarh-i Rajput hercegek iránt éreznek, befogadják őket és törzsük teljes jogú tagjaivá teszik őket." Az egész népcsoportra jellemző közösség érzéstől inspirálva, afféle szocialista társadalmi rendet alakítottak ki saját népcsoportjukon belül, melyben minden egyes alkaszt egyenlő, saját társadalmukon belül nincsenek alá- és fölérendeltségi viszonyok. A korábbi hierarchikus viszonyokat megszüntették. A házasság minden kaszt között lehetővé vált. Ily módon kialakult a Gaduliya Lohar-ok szabad, jól működő, saját társadalmi közössége, melynek elkülönülése a Rajput kasztoktól biztosítottá vált.
Sok adatközlőnk mesélt arról, hogy őseik nem hozhatták magukkal asszonyaikat, mikor elhagyták Chittorgarh erődjét, mivel sokan közülük akkorra ún. "johar"-t követtek el (az öngyilkosság ezen formája akkori Rajput szokás volt, a nők máglyára álltak, hogy mentsék becsületüket) több Chittorgarh-i Rajput asszonnyal együtt. Így aztán kénytelenek voltak új feleséget keresni. Az ország más részeiben élő Rajputok nem szívesen adták feleségül hozzájuk leányaikat, feltehetően azért, mert gyávának tartották őket, amiért kimenekültek a várból ahelyett, hogy mártírként haltak volna meg a csatában. Másrészt valószínűleg visszataszítónak találták a vándor kovácsok alantos mesterségét, amit a Gaduliya Lohar-ok ősei felvettek, mint foglalkozás. Így aztán nem maradt más hátra, mint saját kasztjukon kívül feleséget keresni. Mivel azonban származásukra büszkék voltak, nem voltak hajlandóak az érinthetetlen, vagy más, alacsonyabb kasztbeliekkel, vagy törzsbeliekkel házasodni. Azonban, ahogyan több adatközlőnk erről beszámolt, őseik végül mégis alacsonyabb kasztbéli asszonyokkal házasodtak össze, mint a Khati (ácsok), Teli (olaj készítők) stb. Mivel a történet ezen részéről semmiféle dokumentum nem áll rendelkezésre, ezért az adatközlők által elmondottakra kell hagyatkoznunk.
Ezek után érthető, hogy a magasabb statusú kaszt Rajput-ok elkezdték lenézni a Gaduliya Lohar-okat, amiért alacsony kasztbéli asszonyokkal házasodtak össze, s hamarosan mindenféle kapcsolatot megszakítottak velük. Ezáltal a Gaduliya Lohar-ok végleg elszigetelődtek, s önálló kaszttá, vagy inkább afféle elidegenedett, különálló közösséggé lettek. Noha a kezdet kezdetén köttettek kaszton kívüli házasságok, a későbbiekben úgy tűnik szigorúan endogám csoport maradtak, s ez manapság is az egyik legfontosabb jellemzője közösségüknek.
Amikor ily módon, különálló és meglehetősen alacsony statusú kasztjuk kialakult, létrehoztak néhány társadalmi intézményt, hogy megerősítsék ezt a közösséget. Megalapították saját kaszt panchayat-ukat, hogy a közösségüket érintő ügyekben maguk intézkedhessenek. Kifejlesztették saját, titkos nyelvüket, amit Farsi-nak neveznek. Nem összekeverendő ez a perzsa, szintén Farasi nevezetű nyelvvel. A Gaduliya Lohar nyelv lényegében egy sor más nyelv és nyelvjárás keveréke, mint a gujarati, malwi, mewari, vagy a marwari kiegészítve néhány általuk összekovácsolt szóval. Elképzelhető, hogy a kezdet kezdetén ezt a titkos nyelvet a muszlimok kémei ellen alakították ki, legalábbis néhány adatközlőnk így mesélte. A másik lehetőség, hogy a titkos nyelv arra szolgált, hogy kuncsaftjaik előtt is tudjanak egymás közt beszélni, anélkül, hogy az tudhatná, miről is van szó. Más, ex-kriminális törzsek, mint a nomád Nut-ok vagy a Banjar-ák hozzájuk hasonlóan rendelkeznek valamiféle titkos nyelvvel, hasonló okokból. Egymás közötti kommunikáció végett ezt a nyelvet használják Rajasthan szerte, de más államokban is. A különféle államokban, különféle dialektusokat is megtanulnak, s vásárlóikkal a helyi dialektusban, a helyi nyelven beszélnek.
A "prada" (fátyol) viseletének merev Rajput szokása lehetetlenné vált a Gaduliya Lohar asszonyok számára. Egyrészt a nomád életforma okozta nehézségek miatt, másrészt azért, mert a kovácsmunka férj és feleség szoros együttműködésére épül.
Sok Gaduliya Lohar és sok kívülálló szerint is e közösség tagjai leginkább akkor veszítettek társadalmi presztízsükből, amikor azért, hogy növeljék bevételi forrásaikat, az éjszaka leple alatt elkezdtek a bivalyok kiherélésével is foglalkozni, mint az érinthetetlen Santhiya és Khurpalta nomádok Rajasthanban. Ez a munka sértő és szakrális értelemben igen alantas, koszos munkának számít a hinduk körében, akik a bivalyokat a szent gau-mata (anya tehén) leszármazottainak tartják. Elképzelhető, hogy e miatt a magasabb kasztbéli hinduk többé nem étkeztek velük együtt, nem osztoztak velük a vízen stb. Még a más kasztbáli Lohar-ok (kovácsok), mint a Khati-k, Kumbhar-ok is lenézték a Gaduliya Lohar-okat ettől a perctől kezdve. Sok adatközlőnk elmondta, hogy noha manapság már nem gyakorolják ezt a mesterséget, sok kaszthindu a mai napig úgy tartja, hogy ők foglalkoznak bivaly heréléssel is.
Szegénységüknek, alacsony presztízsű munkájuknak, a bivalyok herélésének, koszos ruháiknak és még egy sor más tényezőnek köszönhetően a társadalomban hátrányos megkülönböztetés sújtotta őket, a környező társadalom számos akadályt gördített eléjük. A falvakban például, sok helyen a mai napig nem engedik nekik, hogy a nyilvános kutakból vizet merítsenek, hogy részt vegyenek a falusi ünnepségeken, vagy belépjenek a helyi templomokba. Az első megkötés például sok tekintetben megnehezíti, hogy megtartsák fogadalmukat, miszerint nem használhatnak kötelet, hogy vizet merítsenek a kútból. Hétköznapi jelenet a falvakban, hogy Lohar asszonyok állnak a kútnál, s magasabb kasztbéli hindu asszonyokat kérnek egymás után, hogy merítenének vizet az edényeikbe. Ugyanakkor nem kérnek segítséget akárkitől. Így például megkérnek erre Brahmin, Rajput, Vaisya, Ahir, Jat vagy Khati kasztbélieket, de soha nem kérnének meg egy Dhobi-t (mosó kaszt) vagy például egy Chamar (bőrrel dolgozók) kasztbéli embert, vagy más, érinthetetlen kasztbéli embert. Ez Abból adódik, hogy a mai napig őrzik magasabb kasztbéli származásuk emlékét és tudatát. Ha a kezdetektől fogva a törzsek közé tartoztak volna, akkor nem tartanák magukat ezekhez a szabályokhoz és normákhoz.
Több adatközlőnk mesélt arról, hogy korábban nem volt szokás az özvegyek újraházasodása. Azonban egyre többször merült föl ennek az igénye, mígnem, úgy kétszáz évvel ezelőtt, a közösség egy naggyűlésén, amit a Pushkar-i tevevásáron tartottak, elfogadták és engedélyezték a Gaduliya Lohar-oknak az özvegyházasságot. Noha ez az ő szempontjukból igen hasznos engedménynek bizonyult, ennek a szokásnak a felvétele további presztízsveszteséget hozott a kaszt számára, a hagyományos kaszthierarchián belül ismét egy fokkal alacsonyabb helyzetbe juttatta a Gaduliya Lohar-okat.
Így azt tapasztalhatjuk, hogy a hagyomány szerint magasabb, Rajput kasztbéli eredettörténet dacára, különféle történelmi okok miatt a Gaduliya Lohar-ok alacsony, hátrányos helyzetű kaszttá lettek. Számos vonás, mint, hogy saját, titkos nyelvük van, egyedi és jól megkülönböztethető népviseletük, szokásaik, erős összetartozás tudatuk, élő és összetartó tradícióik, stb., sok kívülállót arról győznek meg, hogy a Gaduliya Lohar-ok valamely törzs tagjai. De ha F.G Bailey és Adrian C. Mair elmélete mentén analizáljuk más kasztokkal való kapcsolatukat, hogy kitől fogadnak el élelmet, vizet és hukka-t, és kitől nem, a házasság módját stb., akkor azt találjuk, hogy Gaduliya Lohar-ok sokkal inkább részei a kasztrendszernek, a kasztokból álló társadalomnak, semmint kívül állnak azon. Ezt az állítást a következő fejezetek hivatottak bizonyítani.
Fordította: Lakatos Dóra
Vissza a Lapozó kezdőlapjához...
Vissza a Fordításokhoz... |