Az Ethnologie française idei negyedik számát, kiemelten annak első nagyobb blokkját szentelte a nemrég elhunyt Daniel Fabre emlékezetének. E folyóirat legkorábbi számaitól munkatársuk, szerkesztőjük, késztető és serkentő, pátyolgató és kritikus kollégájuk volt, így hát nem véletlen ez a gesztus, s a legkevésbé sem azoktól, kik kollégái, pályatársai, tanítványai lehettek. Az életművét, tevékenységét, s főként főbb gondolati iránymutatásait, terepmunka-orientációit áttekintő kollégák (összesen heten) sokféle részlet-tematika révén kalauzolnak Fabre műhelyébe, kutatási témaköreibe, metodológiájába és elméleti hátterének megvilágítása felé. Jólelkű, lelkes, szorgalmatos, vállalni merész ember volt, kinek épp emiatt nemcsak tanítványi köre gyűlt egybe többféle társtudományi irányból (régészettől mesekutatáson, ifjúsági szubkultúra-elemzésen, nyelvi atlaszon át az irodalomantropológia, szimbolikus antropológia számos ágazatán keresztül a városkutatásig, vidékkutatásig, európai kultúraelméleti alapkutatásokig), hanem egyetemi pályája (Toulouse) és akadémiai (EHESS, CNRS) tekintélye is kellőképpen megalapozott maradhatott. Magyarországon – szerénytelen becslésem szerint – mintegy négy-öt ember ismerheti talán, amit Fabre véghezvitt, s ha volna akár egyetlen kutatási anyaga, melyre fókuszáltan hivatkoznának a magyar szaktudományban, akkor már elégedettek lehetnénk. De nemigen van – elmulasztottunk odafigyelni Rá, s a többes szám használatát magammal kell kezdenem, minthogy a gascon mentalitás kutatásánál az 1990-es évek elején az első szakember volt, akit fölkereshettem, hónapokig időzhettem tanszéki könyvtárukban és mintegy négyezer oldalt másolhattam szíves segítségével. Évekig legfőbb tervem volt – s egyúttal Daniel szelíd várakozása is –, hogy terepkutatásom anyagát, vagy legalább kiadósabb bibliográfiáját majd elkészítem az Institut Pyrénéen d’Etudes Anthropologiques számára. Nem így történt végül is, s nem mondhatnám, hogy „tanárom” vagy témavezetőm volt – ez a fajta intézményes felügyeleti szerepkör teljességgel hiányzott jókedvű közvetlenségéből, kutatásom befogadása ugyanakkor pályatársi gesztus és költségteher is volt a Centre d’anthropologie des sociétés rurales számára, amiért utólagosan is csak elismerő köszönettel tartozom. Nem kérdés hát, hogy emlékező írásommal nemcsak tisztelgést teljesítek, hanem az emlékezetbe emelés ürügyén néhány momentumot fölidézve a hazai szaktudomány figyelmébe is ajánlom érzékeny személyét és oeuvre-jét. Már csupán azért is, mert az emlékezet kutatása talán egyik kulcskérdése volt pályájának.
A teljes szöveg letöltése PDF formátumban:Hommage 2016 Daniel Fabre
